Ki a kedvenc tanárotok?
Általános iskolában az angoltanárom.
Középiskolában nem igazán volt. Talán a történelem éa egyven franciatanárunk, habár ő szerintem engem annyira nem kedvelt...
Most egyetemen szinte mindegyik tanáromat kedvelem, ebben a félévben mindenkit nagyon bírok, kedvesek, segítőkészek, a helyzetre tekintettel vannak, könnyítenek a vizsgákon, ahol tudnak. :)
Hát így összességében nehéz lenne választani, ezért én is lebontom.
Általánosban a fizikatanárom volt a kedvencem. Elég szórakozott, de kedves ember volt. Nagyon jól tudott tanítani.
Középsuliban volt több kedvencem is, mint a tesitanár, vagy a töritanár, de az osztályfőnököm volt számomra a legkedvesebb. Kicsit gyorsabban tanított a kelletténél (emiatt nem lehetett mindenkinek esélye totálisan megérteni az anyagokat), de nagyon jól. Vele nagyon családias volt az osztályban töltött mindennapok.
Egyetemen (most vagyok elsőéves) eddig a jogtanárom a kedvencem, de szerintem az is marad. Mind emberként, mint tanárként totálisan fel lehet nézni rá. Érdekesebben és jobban még senkit sem láttam tanítani, mint őt. És a diákokkal is maximálisan ki tud jönni. Kedvelem azt az embert.
Az általános iskolai magyartanárom az abszolút kedvenc, utána az utolsó gimis töritanárom.
A magyartanár azért, mert nem pofira osztályzott, rendesen megdolgoztatott minket, érdekesek voltak az órái, és nagyon szerettem vele műveket elemezni. Nagyon sok mindent megtanított nekem és megszerettette velem a tárgyait, idősebb hölgy, de nem látszik rajta, mind emberként, mind tanárként nagyon szerettem. Bár néha soknak éreztünk az anyagot és magasabb elvárásai voltak, felém is többek közt, tényleg sokat köszönhetek neki, mert ha nem kaptam volna annyi tudást tőle, nem tudom mi lett volna velem gimiben magyarokon.. (általánoshoz képest nem igazán csináltunk semmit)
A töri tanár pedig, mert végtelenül kedves és hatalmas tudása van. Nagyon mosolygós, végtelenül barátságos és emberséges hölgy. Búcsúzáson is annyira közvetlen volt és élmény volt vele beszélgetni. Nagyon örültünk, hogy érettségi előtt őt kaptuk tanárnak, mert tipikusan olyan tanár, akiről csak jókat lehetett hallani. Mindig mesélt, érdekességekkel megtoldva, videókat is néztünk és sok szorgalmit kaptunk. Az anyaghoz mindig írt kérdéseket, így könnyebb volt őket feldolgozni. Meg sok tippet kaptunk tőle érettségihez.
1.-8.:
Történelem/kisebbségtörténelem/vallás/állampolgári ismeretek
5.-től osztályfőnököm is volt.
9.-12.:
Emberileg a legnormálisabb tanárom a fizika volt, csak cseszett nehéz tárgyat tanított. Az osztály háromnegyede 2-esre állt mindig, de azt legalább stabilan tartottuk. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!