Az egyetemi élet mennyire kedvez az introvertáltaknak?

Nekem volt olyan introvertált osztálytársam, akire már alig lehet ráismerni. Nagyon sokat változott pozitív irányban, sokkal könnyebben nyílik meg egy-egy beszélgetésben.

Én is valamennyire annak számítottam középsuliban, és egyetemen mégis rengeteg barátot szereztem és sok jó élményben is részem volt és lesz még. Kinyílik az ember egyetemen ezt vettem észre magamon is és a hozzám hasonló társaimon is.

Semennyire :D Nekem ezzel csak negatív tapasztalatom van. Én csendes, visszahúzódó és introvertált típus voltam mindig is. Viszont ennek ellenére sosem volt gondom a beilleszkedéssel, el tudtam beszélgetni az emberekkel, mindig megtaláltam a társaságom és voltak barátaim. Szerettem is suliba járni, mert jól kijöttem az osztálytársaimmal, sok mindenben segítettünk is egymásnak és a tanulás szempontjából sem éreztem hátránynak, hogy ilyen a személyiségem. Ugyanakkor az egyetemen az első évtől kezdve hátránynak érzem, emiatt már kifejezetten nem is szeretek egyetemre járni és többször megfordult a fejemben az is, hogy otthagyom. Barátokat egyáltalán nem szereztem az egyetem kapcsán, a szakon és a kollégiumban sem alakult ki semmi közösség. A szakon az első nap óta változatlan a felállás: azok vannak jóban, akik már korábbról ismerték egymást (pl. osztálytársak voltak). A többséggel nem lehet beszélgetni, még köszönni sem szokás, mindenki mindenki mástól külön ül le és szigorúan nem vegyül, úgyhogy olyanokról még véletlenül sem lehet beszélni, hogy pl. együtt tanuljunk, segítsünk a másiknak valamiben, közös programot szervezzünk stb., még szakestre sem jár tőlünk senki vagy a tipikus egyetemi jegyzet osztogatás és “légyszi írj fel a névsorra” sincsen. Eleve össze-vissza vagyunk az órákon, valaki leadja vagy nem jár be stb., tehát nincsenek is állandó csoportok. A koliban pedig mindig idegenekkel laktam együtt (más szak és kar, más évfolyam és emiatt alig láttuk egymást, illetve valakivel nem volt bennünk sok közös), nem voltak közösségi programok (se kolis buli, se film, se evés-ivás, se semmi) és igazából olyan volt mint egy társasház, a szobatársaimon kívül senkivel sem találkoztam bent. Az egyetemen az összes program valamilyen buli volt, ahová én egyedül nem mentem, úgyhogy ezekből is kimaradtam. Ami pedig a tanulást illeti: nekünk csomó prezentációt kell tartani (pl. volt olyan előadásom(!), ahol egy félévben 6 prezentációt kellett tartanom), sok a páros/csoportos feladat és többségében szemináriumaink vannak, amik ilyen beszélgetős órák. Én nem szeretem az ilyesmit és rosszabbul is megy, hogy ki kell állni mindenki elé, produkálni kell magad (nálunk volt olyan is, hogy énekelni kellett...) és nem vagyok olyan, aki szeret felszólalni, mindig megosztani a gondolatait, aktívan részt venni az órán, sztorizni stb. Ezt a tanárok pedig nagyon nem szeretik. A legtöbb tanár nem ismer olyat, hogy valaki pl. csendesebb, félénkebb, introvertált stb., az ő szemükben ez azt jelenti, hogy lusta vagy, buta és nem is készültél. Csomóan beszóltak vagy szimplán rossz értékelést kaptam, többen meg is akartak buktatni (miközben a számok alapján - tesztek, beadandók, vizsga - jobb jegyet érdemeltem volna). Nem mindenki ilyen, de nekem elég sok rossz tapasztalatom volt. Sok ellenpéldát is hallottam/hallok, de olyat is ismerek, aki hasonlókról számolt be, itt is sokféle véleményt írtak. Ez változó. Nekem személy szerint nagy csalódás volt, mert nem erre számítottam, jó tanuló voltam, szerettem suliba várni, voltak barátaim stb., és valahogyan rosszat fogtam ki.

Nem akarlak elkeseríteni, de az egyetem sajnos, baromi igazságtalan és nagyon ritkán van valami olyan, ami a tényleges tudást tükrözi, akár egy ZH, akár vizsga esetében, mert sokszor közrejátszik a tanár hangulata, a szerencse, és az, hogy esetleg más lepuspázza, a szamonkérést, és ezért sem fair.