Megbántad hogy orvosnak tanultál?

Én nem, mindenáron orvos akartam lenni, de nem sikerült.

15 évig égett miatta a szívem, nehezen léptem túl rajta.

Majd azok az ismerőseim, akiknek sikerült, elvégezték, elkezdtek mesélni.

Most már nem bánom, hogy nem oda mentem, sőt!

Sajnálom őket. Mert tényleg ilyen.

Én egy nőgyógyászt, egy fül-orr-gégészt és egy baleseti sebészt ismerek.

Lettek gyerekeik, de tényleg a nagymama nevelte őket fel, hol ott voltak, hol nem (2 nő közülük).

A pénz jó, persze, de 10+ évig tanultak, aztán a következő 10+ évben kezdőnek számítottak szakmai berkekben, úgyhogy mire jól kerestek, addigra egyrészt felnőttek a gyerekeik, másrészt már bőven lehagytam őket egy teljesen más szakmában, mert 20 év alatt azért messzire lehet jutni egy másik irányban is. Most már én is keresek úgy, mint ők, így ez sem szempont.

Az életük még most is hektikus, covid óta pláne.

Az egyikük külföldre is ment, hátha ott jobb. Egyelőre nem.

Egy szó mint száz, a gyógyítás szép dolog, de fizikai munka (ezt sokan elfelejtik hozzávenni a listához, rohadt fárasztó fizikailag és szellemileg is), és bizony lehet, hogy nem térül meg anyagilag, vagy csak későn. A család pedig szintén egy másik kérdés, nehéz menedzselni a kettőt. Nem lehetetlen, de nehéz.

Én fogorvos vagyok, de eredetileg általános orvos szerettem volna lenni, anesztes pl. A véletlenek miatt lettem fogorvos. Mikor az egyetemen csücsültem, de diplomázás utáni első évben is gyakran eszembe jutott, hogy mi lett volna, ha általános orvosira mentem volna mégis. Ekkor mindig azt képzeltem, hogy kicsit bánom.

Most viszont teljesen fordítva gondolom. Ahogy látom az AOK-t végzett barátaimat, a munkájukat, a stresszt, az ehhez társuló (hozzám képest) jóval alacsonyabb fizetést, meghintve azzal, hogy az orvosok presztízse évről évre csökken, elegendő egy gyakorin feltett kérdés és máris felülírja Átlag Gizi az orvos által gondolt diagnózist, terápiát. Nem beszélve a mostani helyzetről, ha a haver azt mondja, hogy hülyeség maszkot hordani, mert a fingot is érezni gatyán keresztül (itt olvasott kérdés, szívesen belinkelem), akkor tök mindegy, hogy holmi Merkely Bélák, meg Kincses Gyulák, meg egyéb gyüttmentek mit magyaráznak, hiszen a haver mondta.

Nekem sincs ugyan kőbe vésve a munaidőm, én sem teszem le feltétlen a munkát, ha a rendelés hivatalosan véget ért. De jóval kiszámíthatóbb. Nincs ügyelet. Éjszakázás, vagy hétvége. Nem rugalmas a szabadságom az előre bejegyzett betegek miatt, de ha úri kedvem úgy diktálja, én Karácsonykor 2 hetet is pihenhetek, nincs olyan, hogy muszáj bemennem, különben nincs orvos. Itt nem nagyon hal meg senki. Vannak persze kivételek, de alapvetően egy átlagos fogorvos, ha be is néz valamit, annak egy fog látja maximum kárát (nem arra gondolok, mikor a kevésbé felkészült kolléga sorozatfoghúzást végez syncumaros betegnek, hátha elvérzik). Jóval kevesebb stressz, ami most különösen jó, hiszen babát várok. Szerintem rugalmasabban is tudom kezelni pl a terhesgondozásomat, ha váratlanul el is kell mennem, néhàny fogtömés lemondható, de mondjuk ha én lennék a kórház egyetlen anesztese (ami jelen orvoshiányban nem lehetetlen vidéken), már nem örülnének, ha emiatt műtéteket kéne halasztani (vagy leginkább én nem tudnék a saját várandósságommal, babámmal foglalkozni).

Én úgy érzem nőként, leendő anyaként jobb döntés volt a fogorvosi így utólag. Elismerem, hogy nem akkora presztízs, nem akkora tudás. De nincs is rá szükség. Aki boldog a munkájában, azt nem izgatja, hogy vannak nála fontosabb emberek.