Szeretnék egyetemre járni, de nem hiszem hogy az egyetemista élet nekem való. Mit lehet ezzel kezdeni?

"Mit lehet ezzel kezdeni?" Alkalmazkodni. Egyébként az egyetem és a középiskola között az érdemi különbség, hogy egyetemre nagykorúak járnak, és anyuci/apuci - jellemzően - nem ellenőrzi, mit csinálsz. Ennyi.

"Meg számomra a középiskola sokkal kényelmesebbnek tűnik." Mitől?

"Másnak is van/volt ilyen érzése érettségi után?" Nem. Szerettem egyetemre járni.

Kényelmesebb, hogy mindig mindenki megmondja mit tegyél, és mikor.

Felnőni kényelmetlen, mert egyéni felelősséget kell vállalnod egy rakás dolog miatt, kezdve az órarended összerakásától odáig, hogy milyen szakember lesz belőled az évek során (nem az egyetem tesz azzá, hanem az, amit sulin kívül beleteszel), és persze a magánéleti dolgok is komolyodnak ilyenkor.

Gimisnek lenni egyszerűbb és könnyebb nagyon sok szempontból, igen.

"Én ezeket mindig összegyűjtöm egy mappába és abban vezetem, hogy éppen hol tartunk, mi lesz a következő, mit kell csinálni következő hétre stb"

Ez már brutál nagy kontraszt pl egy olyan embernek, aki a gimiben csak lébecolt, épp bent volt, mert bent kellett lenni, de tanulni nem szokott, mert elég volt amit órán hallott. Ilyen is van. Annak ez a szervezettség, meg folyamatos nagy mennyiségű anyag sok. Nem csak a körülmények, de a tanulási stílus is más.

Leginkább semmit.

Én is megéltem hasonlót. Mikor már elkezdtem az egyetemet, hatalmas hidegzuhany volt az egész. Egyedül voltam és nagyon féltem.

Előtte kollégista voltam (gimiben) ahol minden egyes percemet beosztották meg ellenőrizgettek, és utána az egyetemi nagy szabadság félelemmel töltött el. Elkerültem egy teljesen idegen városba, teljesen egyedül voltam. Azok a barátaim akik májusban még szintén Pestre készültek, mind maradtak otthon. Az egyetemi dolgokról halvány fogalmam sem volt. A szaktarsaim mind értelmiségi családokból jöttek, az én családom meg egyetem közelében sem járt soha. Szóval a szaktársak tudták az egyetemen belüli személyi hierarchiakat, a kreditrendszert, az egészet, nekem meg senki nem mondta el és senkitől nem tudtam megkérdezni. Mikor a szüleimnek sírva meséltem hogy nem megy (akkorra a tárgyaim feléből megbuktam) azt mondták hogy ez nem igaz, meg hogy csak túlzok. Egyszerűen nem fogadták el a tényeket, vagy nem akartak elfogadni.

Ez a jogon töltött gyönyörű fél év kitermelt nálam egy étkezési rendellenességet, állandó szorongást, alvásproblémákat, meg egy rettenetesen rossz párkapcsolatot.

Következő szeptemberben a szüleim unszolására elkezdtem egy másik szakot, magyar BAt. Most végeztem a második évemmel, alig várom hogy vége legyen. Ha végzek a sulival, elmegyek egy OKJre szakmát tanulni. A szüleim persze meg vannak győződve arról, hogy ezzel a diplomával majd el fogok tudni helyezkedni, merthogy DIPLOMAAAAA.

Nem lógáztam a lábam a gimiben, állandóan tanultam, versenyekre jártam, stb. A mai napig sóvárogva vágyok vissza azokba az időkbe, mikor voltak barátaim, sikerélményeim, úgy éreztem sínen van az életem.

A lényeg az, hogy ha tényleg érdekel az amit tanulsz, vágj bele. De ha csak úgy, elkötelezettség nélkül kezded el, inkább hagyd.

Kérdező! #6 alapvetően a rossz neveltetése és 1-2 személyiségjegye miatt járt így.

"Szóval a szaktársak tudták az egyetemen belüli személyi hierarchiakat, a kreditrendszert, az egészet" Én sem tudtam 2000 előtt, mégis kiigazodtam.

"nekem meg senki nem mondta el és senkitől nem tudtam megkérdezni." Tudtad, csak nem merted. A kérdés, miért. Szerintem a szüleid nem neveltek beléd elég önállóságot.

"Mikor a szüleimnek sírva meséltem hogy nem megy (akkorra a tárgyaim feléből megbuktam) azt mondták hogy ez nem igaz, meg hogy csak túlzok." Edzőszülők gyermeke mondta nekem, hogy a szülei nem érették, mit kell annyit tanulni a villanykaron. Hááát ...

"Egyszerűen nem fogadták el a tényeket, vagy nem akartak elfogadni." Túlzott reményeket tápláltak.

"Következő szeptemberben a szüleim unszolására elkezdtem egy másik szakot, magyar BAt. Most végeztem a második évemmel, alig várom hogy vége legyen. Ha végzek a sulival, elmegyek egy OKJre szakmát tanulni." Aki ennyire várja az OKJ-t, annak tényleg nem való az egyetem, de legalább ennyire előrelépett.

"A szüleim persze meg vannak győződve arról, hogy ezzel a diplomával majd el fogok tudni helyezkedni, merthogy DIPLOMAAAAA." #6 jól látja: a diplomák nem egyenértékűek.

"Nem lógáztam a lábam a gimiben, állandóan tanultam, versenyekre jártam, stb." #6-nak a felelősségvállalással, önfegyelemmel voltak gondjai. Aki akarja, az a ZH-k, vizsgaidőszak alapján naptárban is rögzítheti, mikor, hol, mit kell tanulnia. Az egyetem "senki nem ellenőrzi, mit, mikor, miért csinálsz" légköre nem azonos a "soha, semmit nem kell csinálnival", csak ezt miondenkinek saját magának kell tennie. Mint a felnőtteknek. És valóban, akinek addig apu-anyu tette ki a ruhát, hozta-vitte szakkörre, annak ez lehet egy sokk, amitől megretten. Ha #6-nak segített volna valaki ebbe belerázódni, valószínűleg a joggal is megbírkózott volna.

#7

A szüleim nem hoztak-vittek a szakkörökre. Mint mondtam, kollégista voltam, tehát a szüleim csak hétvégén láttak,nem szóltak bele az életembe.

Nem azzal van a baj, hogy nem tudom beosztani az időmet, hanem azzal, hogy nem látom magam előtt olyan jól a szabályokat mint régen, el vagyok veszve. Mióta elhagytam a középiskolai kollégiumot, csak tántorgok, ez a jog utáni munkával töltött fél évben is így volt.

Minden vizsgaidőszak kezdetén napra pontosan beosztom, hogy mikor mit fogok tanulni, és mennyit kell teljesítenem X napon. Nem ezzel van a baj. Inkább azzal, hogy nagyon egyedül érzem magam. Nem megy a barátkozás, pedig középiskolában voltak barátaim. Meg összességében nagyon-nagyon nehezen tanultam meg az olyan alap dolgokat is, mint hogy pl melyik tanszék hol van. (Nincs mindegyik kiírva.)

Amikor Budapestre költöztem, nem volt GPS a kis gagyi telefonomban, mindent több órába(!) került megtalálnom. Az egyetemi kollégiumban nem voltak szaktarsaim, ellenben csótányok és ágyipoloskák igen. Az egyetemen volt olyan szaktárs, aki direkt rossz oldalakat adott meg a könyvből a ZHra.

Sokkal de sokkal jobban kellett volna boldogulnom, a mai napig iszonyú megalázó a felsőoktatásban való életképtelenségem.

#9:

Nem tudod, hogy hol a tanszék? Meg kell kérdezni! Szaktárstól, ismerőstől. "(Nincs mindegyik kiírva.)" Az ember pikk-pakk megtanulja, vagy listát kell írni róla.

"Amikor Budapestre költöztem, nem volt GPS a kis gagyi telefonomban, mindent több órába(!) került megtalálnom." Én 1998-ban kezdtem az egyetemet és mobiltelefon sem volt, nem hogy GPS. Vettem térképet, most is van.

"Az egyetemi kollégiumban nem voltak szaktarsaim" Ímélen is lehet kérdezni a szaktársaktól vagy a dékáni hivataltól. Az egyetemi honlapon ki vannak írva tanszékek elhelyezkedéssel.

"ellenben csótányok és ágyipoloskák igen." Brr, az cink.

"Az egyetemen volt olyan szaktárs, aki direkt rossz oldalakat adott meg a könyvből a ZHra." Vagy csak "futva" mondta, és tévesztett. De valóban, f@ßok mindenhol vannak sajnos.

Nem vagy igazán életrevaló, mivel benned van valamiféle stresszkezelési probléma, félsz az ismeretlen helyzetektől. Ezt érdemes lenne feltárni és elhárítani - lehet, hogy pszichoterapeutával - mert sok gondot okozhat még.