Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Hogyan tanulhatnék kémiát az...

Hogyan tanulhatnék kémiát az alapoktól egyedül?

Figyelt kérdés
Gyakorlatilag a nulláról szeretném elkezdeni a kémia tanulását, a későbbiekben egy esetleges érettségit is fontolgatok. (Sajnos nem a legerősebb középiskolába jártam, így a természettudományok szinte teljesen kimaradtak.) Jelen pillanatban nem igazán van lehetőségem magántanárhoz járni. Megvan a Mozaikos 11-12 összefoglaló tankönyv, az alapok nélkül viszont ez nem ér semmit. Fogalmam sincs hol lenne érdemes elkezdenem, mivel az általános iskolai könyvek szinte csak "érdekességekből" és ábrákból állnak, a későbbi könyvek viszont feltételezik a korábbi ismeretek meglétét.

2020. jún. 18. 16:11
 1/5 anonim ***** válasza:
100%

Úgy tudom, hogy a Mozaik Kiadó ingyenesen hozzáférhetővé tette a könyveket, így megtalálhatod azokat online. Nekünk is mozaikos könyvek voltak az elején, majd 11. és 12. osztályban Villányi-féle könyvet használtunk, nekem az jobban tetszett: röviden, érthetően, vázlatszerűen volt elmagyarázva. De az alapokhoz jók a mozaikos könyvek, meg ha már beszerezted a 11-12 összefoglalót, akkor az is jó lesz a későbbi tanuláshoz.

Ajánlom beszerezni az Ötösöm lesz kémiából c. példatárat megoldókulccsal együtt, szerintem ezt minden kémiás használta. Ez az önálló felkészülést lehetővé teszi, legalábbis ez van az elején odaírva (azonban nézd meg, hogy, mi a követelmény, mert olyan is van benne, ami nem kell emeltre sem, de ettől függetlenül nagyon jó feladatok azok is❤️)

Magántanárt felkeresni azonban nem egy rossz ötlet.

2020. jún. 18. 16:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Ugyanez a helyzet velem is. Gyenge 8 osztályos gimnáziumba járok, soha nem tanultam igazából a kémiát.

Én jövőre az orvosit célozom meg, szóval ezen a nyáron nagyon belefekszek a kémia tanulásába (már csak azért is, mert fakultációt nem indítottak nálunk). Én a régi könyveimet és füzeteimet olvasgatom és az "Ötösöm lesz kémiából" c. könyvből gyakorlok.

Sok sikert!

2020. jún. 18. 17:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Előzőek jó tanácsokat adtak, ha van konkrét kérdésed, nekem írhatsz privátot :)
2020. jún. 18. 18:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Szerintem az általános iskolás könyveket érdemes átlapozni, meg feladatokat megoldani hozzá (pl munkafüzetből). Ezt egy pár hét alatt végig lehet csinálni, aztán jöhetnek a gimis könyvek, és persze feladatmegoldások.
2020. jún. 18. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 Petneki József ***** válasza:
100%

Nos, ha magántanár nem jöhet szóba, akkor két dolgot tehetsz:

könyveket olvasol (akár letölthető formában is), illetve a könyvek mellé kiegészítésként magyarázó videókat nézel.


Youtube-on (magyarul) rengeteg kísérlet fent van, azonban a tényleges iskolai órákra emlékeztető videók, ahol a koncepciókat magyarázzák el, nos, olyan kevés van. Esetleg megpróbálkozhatsz a videótanár Yt csatornájával, bár nem fednek le minden témakört, és szerintem minőségben is vannak hiányosságok.


Térjünk rá a könyvekre.

Nem értek egyet azzal, hogy az általános iskolai könyvek csak érdekességekből és ábrákból állnak. Ha tudsz ilyen könyvet mondani, akkor kérlek nevezd meg, kíváncsi lennék rá. Amiket én ismerek 8-os könyvek, azokban benne vannak a kémiai reakciók, anyagok, elemek, keverékek, alapvető számítási eljárások, atomok, elemi részecskék, kötések, halmazállapotok, oldatok, ismerkedés a periódusos rendszer jellegzetes csoportjaival, elemeivel, és az azokból képzett néhány vegyülettel.

Valószínű, hogy ez utóbbira mondtad, hogy ezek nem az alapok, hanem érdekességek és ábrák. Pedig ez is az alaphoz tartozik, tisztában kell lennie a kén, a szén, az oxigén stb. alapvető tulajdonságaival.


Ha elsajátítottad a 8-os anyagot, akkor jöhet a 9. évfolyam. Ebben sok az ismétlés, de mindenhol egy kicsit továbbviszik a magyarázatot, a dolgok elkezdenek bonyolódni. Úgy vélem, hogy ez jobban fog tetszeni neked, mert itt többet magyarázzák az alapvető mechanizmusokat. Megismerkedsz a radioaktivitással, az elektronszerkezettel, héjakkal és atompályákkal, a periódusos rendszer trendjeivel, rácstípusokkal, polármolekulákkal, másodrendű kötésekkel, ozmózissal, kolloidokkal, elektrokémiával stb.


Szóval hidd el, a 7-es, 8-os, 9-es és 10-es könyvekben benne van minden, amit tudni kell az érettségire. (A 11-12-es Mozaik könyv csak egy összefoglaló az előbbiekből, új tartalom nélkül.)


Javaslom, hogy próbáld meg letölteni az általam felsorolt könyveket, hogy legyen fogalmad arról, mit tartalmaznak. Ha tetszik valamelyik, akkor pedig vedd meg a boltban.


Elsőnek egy kiegészítő könyvet ajánlanék az évfolyamos könyvek mellé, amely tulajdonképpen egy fogalomgyűjtemény: "Kémiai fogalomtár középiskolásoknak (Wajand Judit)"

Bár nem mentes a hibáktól, de jól jön, hogy egy csomó definíciót ki lehet belőle lesni.


Aztán érdemes a 8. évfolyamos kiadványok fellapozása:

-"Kémia 8. - Szervetlen kémia" (Mozaik kiadó, raktári szám: MS-2612T)

-"Kémia 8. - Újgenerációs tankönyv" (OFI - FI-505050801/1)

-"Kémia 8. (Oktatási Hivatal - NT-11877)


Valamint a 9. évfolyamos anyag az alábbi könyvekből:

-"Kémia 9. - Általános és szervetlen kémia" (Mozaik kiadó, raktári szám: MS-2616U)

-"Kémia 9. - Gimnáziumok számára" (Oktatási Hivatal - OH-KEM09TB)


Ez a legutóbbi 9-es könyv kb. egy hete jelent meg, a 2020-as Nemzeti alaptantervnek megfelelően. Ez is ingyenesen letölthető, szóval belenézhetsz.


Szóval én newbie-ként ezekkel kezdeném.

2020. jún. 18. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!