Egyetemi ZH-n való puskázás szerintetek elfogadható ilyen esetben?
Jövőhéten 4 ZH-t írok, ebből 3-at teljesen biztosan meg tudnék írni minimum egy hármasra, de inkább egy négyes - ötös szintre. Egy tárgy a kivételek közé esik, ami pont a latin nyelv (BTK, tanárszak).
Alapból nem értem, hogy tanárszakos hallgatóknak minek kell latin nyelvet tanítani? Nem fogok latin dokumentumokkal dolgozni a későbbiekben. A ZH egyébként két részből áll, az egyik egy nyelvtanos rész, a másik meg egy esszéírásos rész. Az esszéírásos részt fejből tudom, de a nyelvtanos részeket egyszerűen sehogyan sem tudom megjegyezni, az előző ZH-m is emiatt lett csak hármas, hiába írtam meg hibátlanra az esszét.
Azért határoztam el a puskázást, mivel előző ZH-n azt vettem észre, hogy a csoport körülbelül 80% puskázik, én pedig rendesen készültem rá, és még ígyis sz*r lett.
Én elvből nem teszem, semmilyen körülmények között.
Ha neked belefér, csináld!
Ha ráépül valami, akkor tanuld meg, ne később kelljen szenvedni a hiányosságok miatt.
Ha viszont nem, akkor kit érdekel? Lehet itt erkölcscsőszködni, de ha a kérdező nem latintanárnak megy (hanem sanszos, hogy történelem szakos - itt meg egy gimiben elég alap dolgokat tudni, nem kell soha esszét írni), akkor minek görcsöljön rá? TI megtanulnátok a helyében? Ja persze, igen :))
A puskázás a diákélet velejárója, és ezzel a tanárok is tisztában vannak, a kérdező is fog találkozni vele a másik oldalon, mikor tanítani kezd annak idején.
Először is, köszönöm a válaszokat. Igen, én sem vagyok egy puskakirály, rendesen szoktam készülgetni az összes számonkérésemre, alapvetően én is elítélem a puskázást, főleg amikor egy fontosabb tárgyról (pl Róma) van szó, de a Latint nem tartozik ezek közé.
Igen, nem latin szakon vagyok, hanem történelem szakon. Elvileg két tanár közül lehet választani, a másikról azt mondják hogy sokkal egyszerűbb módon kéri számon az anyagot, és nem megy rá annyira a nyelvtanra. Előző félévben is ennél a tanárnál voltam, akkor is hármas lettem nála félév végén. Ráépülős tárgy, elvileg 3 félévig lesz tartva, szóval a következő félévben lesz az utolsó, viszont a másik tanárhoz terveztem felvenni, nem pedig a mostanihoz, mivel picit furcsának találom, hogy a Latin ZH-ra készültem 3-4 órát és úgy írtam hármast, míg egy velősebb és fontosabb tárgyból 2 óra tanulással lazán összehoztam egy ötöst.
Nem fogadható el. Jól is nézünk ki, hogy a legkönnyebb szakokon is puskázni akarnak.
"rendesen szoktam készülgetni az összes számonkérésemre"
Itt a baj. Nem készülgetni kell, hanem készülni.
"Ráépülős tárgy"
Vagyis a törzsanyagot nem akarod megtanulni. Rossz pályát választottál, nem való neked az egyetem.
Na drága BTK-t lenéző, hát elárulom, hogy a tanári nem könnyű szak attól még, hogy BTK-n vannak bizonyos szakpárok. A történelem különösen húzós, mellesleg a tananyag sok ponton közös a sokak által magasztalt jogi karosokéval...
Nem is jártál még az említett helyek közelében sem, lefogadom. Tényleg vannak könnyebb bölcsész szakok, de a tanári és a töri nagyon nem az. És most lehetőleg ne a “mérnökit végeztem”-el gyere, mert már egyrészt unalmas “érv”, másrészt nem állja meg a helyét még mindig. Kb mintha az almát hasonlítanád össze a körtével.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!