Bölcsészhallgatók! Nálatok mennyire "normális" a társaság? Jól érzitek magatokat abban a közegben?
Én is BTK-s vagyok és én megmondom őszintén, hogy nagyon nem érzem magam jól ebben a közegben. Én úgy indultam neki az egyetemnek, hogy majd tök jó lesz és biztosan be tudok illeszkedni, találok barátokat, tuti mindenki nagyon kedves, nyitott, befogadó és segítőkész lesz. A tipikus sztereotípiákkal sem foglalkoztam, mert úgy voltam vele, hogy minden szakon megfordul mindenféle hallgató. Már túl vagyok egy éven, most kezdtem meg a 3. félévemet és azt kell, hogy mondjam, hogy nem egészen azt kaptam, amire számítottam.
Nagyon sokan vannak, akik tényleg beillenek abba a sztereotipikus képbe és nagyon nagyon lazán veszik, nem is járnak be és nem tanulnak (valakit kb. tavaly láttam utoljára, de valaki már 6 éve jár a 3 éves szakra és még mindig velünk jár közös órákra), hanem ellébecolnak az egyetemen, buliznak, isznak, szórakoznak stb. Viszont nekem a másik tábor sem szimpatikusabb, ugyanis eléggé "kultúrsznobok" és szerintem túl komolyan veszik magukat. Eléggé beképzeltek, nagyon sokra tartják magukat, nagyon komoly elképzeléseik vannak (pl. híres írók, költők vagy éppen professzorok akarnak lenni-amiknek sokszor nem sok köze van a realitásokhoz), lenézőek és kirekesztőek másokkal szemben, csak magaskultúráról hajlandóak beszélgetni, nagyon intelligensnek akarnak tűnni, kiöltöznek az órákra. Illetve vannak olyanok is, akik teljesen elvonulnak és nem szólnak hozzá senkihez, nem barátkoznak senkivel sem, külön ülnek le az órákon. Valamin ami engem még szintén zavar, hogy itt mintha divat lenne betegnek vagy "másnak" lenni. Sokan büszkén hangoztatják, hogy milyen fajta pszichológiai problémáik vannak pl. depressziósok, szociális fóbiások, pánikbetegek és ugyanígy tesznek a melegek, transzneműek is (nincsen bajom ezekkel a dolgokkal és elfogadó is vagyok, de nem tudom, hogy miért jó világgá kürtölni és azt is unom, hogy sokan állandóan csak a nyomorukról, fájdalmaikról, félelmeikről beszélnek, mintha valaki elmegyógyintézetbe járnék egyetem helyett). Olyan, aki az én ízlésem szerint "normális" az nagyon nagyon ritka, én még nem igazán találkoztam olyannal, akivel tényleg jóízűen tudtam volna beszélgetni... Más szempontból szeretek itt tanulni, viszont ez egyre jobban zavar, mert hiányzik az, hogy normális emberek között legyek. Az egyetem más karjain ezt annyira nem láttam jellemzőnek, de már más egyetemen tanuló BTK-s ismerősöm is mesélt hasonlókat és emiatt kíváncsi vagyok, hogy nálatok mi a helyzet.
válasza:
válasza:A leírásod alapján vmilyen nagyobb szakra járhatsz, természetes, h különböző "intenzitással" végzik a hallgatók a dolgukat. Azt is vedd figyelembe, h ezeken a szakokon tényleg a frissen érettségizettek szoktak lenni többségben, kihasználják a hirtelen a nyakukba szakadt szabadságot. Én anno egy nagyon kis szakon végeztem, minorosokkal és lelkes érdeklődőkkel együtt voltunk 12-en ha jól emlékszem. Mivel ilyen kevesen voltunk, és mivel tényleg elhivatottnak kellett lenni, hogy elvégezd, nagyon összeszoktunk (beleértve a tanárokat is), én nagyon szerettem oda járni. Pedig ott is mindenki egyéniség volt, volt meleg, transznemű, extrém érzékeny lélek, partiarc, nagyon extrovertált, nagyon introvertált, jehovás, stb... . Valahogy mindenki megtanult alkalmazkodni, illetve elviselni a másik hülyeségét. Ehhez persze kellett egy bizonyos érettség is, nem véletlen, h nálunk 24-25 volt az átlag életkor, és nem 18-19.
Viszont ahogy elnézem, tolerancia terén neked is van még mit tanulni. Azt még értem, h zavar a nagyképűség, és a sznobság, de azzal, ha vkinek nagyratörő tervei vannak, mi a gond? Ők legalább tényleg odateszik magukat, és még ha konkrétan az eredeti tervüket nem is érik el (vagy egyszerűen menet közben változik), ők tényleg vinni szokták vmire.
Ami a panaszkodást illeti, az emberek szeretnek panaszkodni, ez nem bölcsész sajátosság. Ráadásul zárt közösségen belül hajlamosak egy fajta versenyt csinálni abból, h ki a legszánalomra méltóbb. Viszont az, h mernek az emberek beszélni a gondjaikról, mégiscsak azt jelenti, h ez alapvetően egy nyitott, jó légkörű társaság, mégha megértem, h néha fárasztó is.
Ami a "másság" (de utálom ezt a kifejezést) világgá kürtölését illeti, sokáig hasonlóan álltam ehhez mint te, magánügynek tekintettem. Ma már kicsit másképp látom, fényévekkel egyszerűbb az életem, amióta full természetesen felvállalom magam. Nincsenek félreértések, és nem nyomaszt a gondolat, h vajon akkor is hasonlóan állnának-e hozzám az emberek, ha tudnák, h "miféle" vagyok. Azért vállalják fel, mert (nagyon helyesen) nem tekintik magukat másnak.
Összességében annyit tudok mondani, h nem kell mindenkivel jóban lenni, elég ha van 1-2 ember, akivel tényleg ki tudsz alakítani barátságot, és mondjuk egy nagyobb szakon 4-5, akivel ímmel-ámmal, de el tudsz beszélgetni bizonyos témákról. Az, h ennyi mindent tudsz a társaidról azt mutatja, h a második kategória már adott.
Ami a barátságot illeti, lehet érdemes lenne neked nyitnod az introvertáltak felé, tapasztalatom szerint nagyon sok értékes ember van köztük, nem beszélve arról, h valószínűleg pont ők állhatnak a legközelebb ahhoz, amit te "normálisnak" tekintesz.
Ha viszont tényleg senkivel nem jössz ki, akkor azért érdemes lenne azon is elgondolkozni, h te mennyire vagy nyitott és elfogadó...
Közepes méretű a szak, kb. 60-an vagyunk, illetve vannak még tanárisok és minorosok is, de velük azért sokkal kevesebb közös óránk van.
Kicsit félreértetted, amit írtam.
Nincsen semmi gondom azzal, ha valakinek vannak tervei, sőt legyenek is. Az sem baj, ha valaki büszke a teljesítményére, legyen az akár bármi kis apróság is, aminek tud örülni. Én elismerem, ha valaki jó valamiben és tusok is neki örülni, főleg, ha látom is, hogy mennyit tesz érte. Például van egy olyan szaktársam, akinek már jelent meg saját verseskötete, újságokba is ír, az egyetemen is nagyon jól teljesít. Viszont nekem az nem szimpatikus, ha valaki állandóan magáról zeng és olyan jellegű elképzelései vannak, amiknek semmi köze sincsen a valósághoz. Előadja, hogy ő világszerte ismert költő lesz vagy forgatókönyvet ír, most dolgozik élete fő művén miközben van vagy 19 éves és a teljesítménye, képességei abszolút nem állnak párhuzamban azzal, amit mond magáról. Azért az érdekes, ha valaki meg van csúszva 3-4 tárggyal, megbukott a nyelvi alapvizsgán is (ami nagyjából olyan mint egy nyelvvizsga), de ő író és mindjárt el is készíti élete legfőbb regényét. Nyilván nem jelenik meg sehol, nem olvassa senki, de ő író és ettől máris különbnek érzi magát. Úgyhogy ez a kijelentésem nem azokra vonatkozott, akik odateszik magukat, hanem azokra, akiknek csak szimplán jár a szájuk.
A "másság" kifejezéssel szimplán arra akartam utalni, hogy mindenki nagyon ki akar tűnni a tömegből, hogy egyedi legyen és különleges, emiatt nagyzolnak, próbálják magukat minél furcsábbnak/különlegesebbnek/jobbnak stb. beállítani. Ezen versenyeznek nagyjából... Nem az zavar, ha valaki felvállalja magát, őszinte, önmagát mutatja stb., stb., hanem ha valaki ezt ilyen exhibicionista módon teszi és szerepelteti magát. Ez a helyzet a szexuális irányultsággal, a nemi hovatartozással vagy a mentális állapotoddal... ha heteroszexuális vagy, szimplán nőnek/férfinak vallod magad és egészséges vagy, akkor egy senki vagy.
Amúgy nem gondolnám, hogy velem lenne a baj... Sosem okozott gondot a barátkozás, mindig voltak barátaim és mindenhol találtam olyanokat, akikkel jól kijöttem, beszélgettünk stb., legyen az korábbi iskolák, tanfolyamok, utazás stb. kapcsán. Úgyhogy szerintem most szimplán nem olyan közösségbe kerületem, ahol találnék magamnak szimpatikus embereket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!