Szerintetek jó ötlet lenne hittan helyett inkább összehasonlító vallástudomány-órát bevezetni?
Én a hittan/erkölcstan tantárggyal nem értek egyet. A gyerekem utálta az ilyen semmittevős órákat. El is törölném és helyette a pénzügyi tudatosságot fejleszteném.
Jelenlegi oktatáspolitikai helyzetben ha csak egy-egy ember választja a katolikus és a református hittant akkor kijön egy-egy hitoktató és megtartja. Közben 11. osztályban ha nem választja legalább 5 ember a fizika (vagy bármilyen más tantárgyat) faktot akkor nem indul. Na én ezt tartom szemétségnek.
A vallást szerintem jobban bele kellene integrálna a tantárgyakba. Történelemből érettségi tétel az iszlám (ezt kellene kibővíteni a keleti vallásokkal és a zsidó vallással). Irodalomban a biblia tananyag. Ide is be lehetne tolni egy kis koránt, tórát és védát.
Rajzban el tudnám képzelni a különböző templomokról szóló rövid kis bemutatókat. Esetleg ének órán is lehetne pár órát szánni a különböző egyházi művekre.
Az összehasonlító vallástudományról pedig az a véleményem, hogy:
- A legtöbb gyerek számára unalmas, érdektelen, mert nem kapcsolódik a mindennapi élethez (nem úgy, mint az etika, ahol modern problémák százait lehet átbeszélni hosszú éveken át)
- Annyira bonyolult, hogy erre egyszerűen lehetetlen nagy tömegben tanárokat kiképezni
- Ezt vagy jól érdemes tanítani, vagy sehogy
- Vannak sokkal hasznosabb ismeretek, amelyek szintén hiányoznak az iskolából, például közgazdaságtan.
Szóval az etika sokkal fontosabb és hasznosabb tudomány az iskolai oktatásban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!