Hittanból hogyan tudnék érettségizni?
Én úgy tudom, hogy amikor először érettségizel, akkor csak olyan tárgyból lehet, amit előtte tanultál, másból csak akkor lehet, ha utólag akarod bővíteni az érettségi bizonyítványodat. Én egyházi iskolába jártam, ahol volt felkészítés, úgyhogy érettségiztem belőle, annyit érdemes tudni, hogy középszinten csak szóbeli van, a vizsgáztató állítja össze a tételsort, A és B tételek vannak. Természetesen lehet, hogy rosszul tudom, és most is érettségizhetsz belőle, ezért jobb, ha olyan embernél kérdezel utána, aki szakértője az érettségi szabályainak, mert az itt kapott fél információktól nem leszel okosabb ilyen közel a jelentkezési határidőhöz. Ha érettségizhetsz belőle, akkor valószínű a kormányhivatal fog beosztani valahová, egy egyházi iskolába, ahol mások is fognak hittanból érettségizni.
Viszont arra készülj fel, hogy hiába, hogy csak szóbeli van, nagyon nehezek a tételek,elvont, nehezen megfogható és emészthető elmélet, és ugye a B tételek miatt nem 20 van, mint a többi tantárgyból. Csak akkor állj neki, ha tényleg közel állnak hozzád a hit és a vallás dolgai, ne válaszd csak azért, hogy meglegyen az 5. tárgy, mert így, hogy soha nem tanultad, elég meredek dolog belevágni. A te döntésed, remélem, azért tudtam valamit segíteni a válasszal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!