Az M3 középső szakaszának lezárása vajon hogy lesz?
Nem tudom, a fordulóállomások hogyan lesznek, de már az is meredek, ha a belső szakaszt egyben zárják le, és nem osztják fel kétfelé, mondjuk a Deák térnél.
Leghosszabb szakasz, jóval problémásabb, és jóval nagyobb az utasforgalma, mint mondjuk a Lehel tértől kifelé. Hogy fogják azt bírni ezzel a "kevéske" pótlóbusszal?
Így van, a Lehel téri és a Nagyvárad téri
állomások és kihúzóvágányaik már a teljes szakaszon zajló vonatforgalom mellett lesznek felújítva, nyilván állomáspótló buszokkal kiszolgálva.
A középső szakasz teljes kizárása idején pedig nyilván pótlóbuszokkal és a harántirányú vonalak jelentős sűrítésével lesz megoldva a közlekedés (mondjuk a 4-6-nál sokat nem lehet már javitani), illetve bizonyos területekről (pl Kőbánya, Rákosmente) marad a mostani, erőteljesebben az M2 metróra kalibrált hálózat. Ezen kívül bizonyára maradnak a kedvezmények vasúton is.
Az már csak gondolatkísérlet a részemről, hogy a 2-es és 24-es vonalak hosszabb távon amúgy is szükséges belvárosi irányú összekötésével elég komoly többletkapacitást lehetne bevetni, ehhez persze kell egy deltavágány a Haller utca és a Soroksári út kereszteződésében.
Bármennyire is megtervezik, akkor sem tudják majd megfelelően utaztatni azt a fél millió embert.
A Lehel-Deák villamos visszaépítésével ugyanazon a nyomvonalon nagy mennyiségű embert tudnának elszállítani, csak hát ott van a mi hőn szeretett Nyugati téri felüljárónk.
A 2-es és 24-es villamos egybegyúrásával szintén sok ember le lenne tudva.
A 3-as villamos északi meghosszabbítása pedig a Deákon átszállni kívánó emberek életét könnyítené meg.
De ezek közül egyik sem fog belátható időn belül megvalósulni.
Ez komoly? Tehat majdhogynem 4 etapban lesz a felujitás? :O hat ez nem tul jó hir nekem.
Hogy értitek azt, hogy a 2 es 24 villamosokat ossze kéne gyúrni? Azok amugyis együtt mennek a Hallertől kifele vagy nem? Bar lehet hülyeséget irok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!