Ilyenkor mi a teendő? Simán be lehetne panaszolni a volánt? Bővebben lent!
19 éves lány vagyok. A barátom ugyan ennyi, és tatabányára jár suliba, de nem messze faluban lakik. A sulitól nem messze van a buszmegálló. Már kicsit régebben volt, vége volt a sulinak, és kikisértem a buszhoz. Jött pontosan meg minden, volt is egy csomó felszálló. A barátom szállt fel(szállt volna fel) utoljára, de amikor az ajtó fele fordult, hogy fellépjen, az orra előtt csukta be az ajtót, úgy, hogy majdnem odacsukta. Ezt felfogtuk totál véletlen úgymond balesetnek. Aztán utána is, amikor az a sofőr vitte a buszt, gyakran előfordult ugyan ez, vagy ehhez hasonló. Ez ment még olyan 4-5 alkalommal, aztán most nem régen (majdnem odacsukta az ajtó) de felszállt. Aztán azt mondta kérdezte a sofőrtől, miért van ez az idézőjelben véletlen mindig, erre a sofőr annyit mondott neki, hogy semmi, csak nem bírom a képedet.
Ennek persze lehet bármi oka, hogy nem bírja a képét, de akkor is, az egy tömegközlekedési eszköz. Ha van bérlete joga van felszállni.Azért mert a sofőr nem bírja, csak nem fogja már megvárni a 2 órával későbbi buszt. Ezért simán be lehetne panaszolni a volánt? Vagy nem lehet semmit tenni? Szerintetek? Előre is köszi!
És ha megmondjuk hogy a tarján fele közlekedő busz két órakor induló busz sofőrje, abből tudni fogják? Vagy a sofőr nevét kéne mondani? Vagy mit kéne?:$
És köszönjük a választ!
Hát akkor majd holnap suliból a volánhoz megyünk:)...
Aztán remélem tudnak valamit tenni...
És köszönöm a választ, ha összejön, remélem majd minden okés lesz:)
szia
például ah leírjátok ,hogy 2010.06.01.673 busz 13:13 ér az xy megállóba akkor a vezetőség tudni fogja.mert nyílván kell tartaniuk.ne hagyjátok magatokat.
sok sikert
Hát akkor lassan bemegyünk:)
Ha annyit mondd hogy ekkor meg akkor induló busz, tarján fele közlekedik, meg a rendszám, és hogy az a sofőr melyik napokon van, akkor tuti tudni fogják:)
Köszönöm a válaszokat!
Na most, nem mindig kisértem ki a buszhoz:D...
Szóval a lenyalja a barátnőjét, már nem jó...
De mind1, a gond megoldva!:)
Köszi mindenkinek...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!