Mi a véleményetek róla, hogy kiiktatják az Alstom metrók egyedi ajtónyitását?
Szia!
Ha erre van igény, felmérték, megvizsgálták, miért is ne.
Lehet, hogy sok embernek könnyebbséget okoz. Biztos sok olyan is van, aki megszokta az évtizedek alatt, hogy minden ajtó kinyílik.
Végre egy olyan döntés, ami az utasok kezdeményezésére történt, remélhetőleg több felmerülő igényt is figyelembe vesznek majd a döntéshozók.
Szerintem teljesen mindegy.
Úgyis meg kell állnia minden állomáson, akkor is ha nincsenek utasok.
Ennek csak felszíni állomásokon, hidegben lett volna értelme.
Ilyen állomásból meg 2 van (Örs, Pillangó utca), szóval nem egy nagy tragédia. Legalább nem kell nyomkodni azt, amit napi több ezer ember nyomkodott.
Bonyolultabb ennél az ügy. Egyrészt sok volt a panasz, mert a szoftver a teljes megállás előtt megnyomott gomb esetén a jelzést nem tárolta el, ami Budapesten sehol máshol nem így működik: az 1970-es évek óta minden olyan járművön, ahol jelezni kell, azt megállás előtt is meg tudtad tenni. Ennél viszont nem. Ezért aztán koppantak és toporogtak az utasok az ajtó előtt. Az Alstom pedig szerződéses kötelezettség híján nem volt hajlandó a szoftverhez hozzányúlni.
A BKK kommunikációs gépezete persze ezt nem vállalta fel, rátilták hát az egészet gyakorlatilag a vakokra és gyengénlátókra, mondván nem találják maguktól a gombot...
Inkább ki kéne javítani a szoftvert.
Ez így, hogy megállás után még 3 másodpercet várni kell, és csak akkor nyílik az ajtó, ha ez után nyomod meg a gombot, tényleg rohadt idegesítő, és lassítja az utascserét.
Az utaspanaszok teljesen jogosak, ha használnád a metrókat rendszeresen, egyetértenél velük.
Én nem tartom magam életképtelen félkegyelműnek, de a jelenlegi rendszer szar.
Korábban is nyomta mindenki mint az ökör, most is nyomja mindenki de elég nagy a holtidő a megállás és az ajtónyitás között. Másrészt ennek van értelme egy munkaszüneti-esti napon, aminkor 10 ember ül a metrón, de semmi értelme csúcsforgalomban vagy föld alatti üzem.
Na meg ezzel behoznak az embereknek +1 felesleges gombnyomást egy olyan közlekedési eszközön, ami maximalizálja az utascserét...
Amúgy simán lehetne ezeket programozni, akár külön megállónként is.
- Felszín alatti üzemben nyína az ajtó alapból.
- Felszín feletti megállóknál gombnyomással ELŐRE lehetne jelezni.
- Mindenki boldog lenne.
Ami még eszembe jutott, az emberek egyre "türelmetlenebbek" mert hozzászoktak ahhoz, hogy minden pöccre működik.
Az autónál csak elfordítod a kulcsot és megy, a telefonod századmásodpercek alatt reagál, ha a weblap nem tölt be 1 másodpercen belül, már lassúnak érzed...És ebben a rohanó világban eléd áll egy szerencsétlen metróajtó, amin másodpercekig nyomogatod a gombot mire kinyílik. Egyszerűen nem ehhez vagyunk hozzászokva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!