Ilyen esetekben a kalauz miért nem enged át a helyjegyes kocsiba?
Vettél helyjegyet?
Ha nem akkor minek is engedne a helyjegyes kocsiba?
Persze szép álom lenne, ha online látná a kalauz és leültethetne az olyan helyre ahova nem szól hellyej arra a szakaszra amíg te mész
Mert ugyanaz a baj a MÁV-val, mint az itteni válaszadók közül a törzsvendégekkel: minden szabályt betűről betűre akarnak betartani*, és nem racionálisan gondolkozni. Ha ez azzal jár, hogy esetleg rosszul lesznek az utasok a hőségben, hát akkor rosszul lesznek, az nem a jegyvizsgáló baja. Na jó, igazából igen, mert a vonat személyzete felelős az utasok épségéért, de ha bekövetkezik a baj, akkor már mindegy lesz.
Jó, akkor legyünk fölháborodva azon, hogy mégis milyen jogon mászik be valaki pótjegy nélkül a pótjegyes kocsiba, milyen jogon kap magasabb szintű szolgáltatást, mint amiért fizet. Azzal nyilvánvalóan semmi gond nincsen, ha alacsonyabb színvonalat kap (lásd: IC-kben FORDA SZERINT Posta Bhv-k... miért nem egyből Bzx-ek?), a MÁV megteheti, és el lehet neki nézni, hiszen szegény állami pénznyelő veszteséges, kímélni kell. Nyilván a szegény dolgozó utas nem veszteséges, meg lehet tenni vele akármit.
De persze nem is csak az az egy megoldása lenne a dolognak, hogy átvezényeljük az utasokat az IC-részbe. Például lehetne még egy kocsit rácuppantani a vonatra. Ja igen, "nincs kocsi", mondja a MÁV. Az utas meg értetlenkedik, mert bizony igenis van kocsi, ha a tömegesen ácsorognak a nagyobb állomások tárolóvágányain, hol kibárcázva (miért nem csinálják meg?), hol működőképesen (miért nem járatják őket?).
Javaslom, számold össze, hogy mennyit költöttél bérletekre az évek során. Meg fogsz döbbenni, és egyúttal rájössz, hogy miért járnak autóval még a MÁV-os dolgozók is, akiknek egyébként ingyenes lenne az utazás... Mert ennyi pénzből valsz jogsi és egy használt Suzuki is kijönne.
*Természetesen a MÁV is csak addig képes és fog is betartani minden szabályt, amíg az neki kedvez. Így például a félórás késések esetén semmiféle ellenszolgáltatást nem nyújt az utasnak, vagy éppen akkor se, amikor nyomorogni kell.
@Komment Huszár
Jó, hát az is egy más dolog, ha indokolatlanul oda száll fel azonnal. Olyankor nyilván átsétáltatják a félig feláras vonatrészbe, ha ellenkezik, jön a büntetés - ebben az esetben teljesen jogosan.
Gondolom nektek nem kell minden áldott reggel, és délután a tömegnyomorban álldogálni, a 60 fokos, oxigénhiányos kocsiban. Arról nem is beszélve, hogy ha esetleg túlságosan elől vagy, és a tömeg közepére kerülsz akkor még legalább +10 perccel kell számolni mire sikerül leszállni.
És amikor kiszabadulsz a 35 fokos levegőre, olyan mintha légkondicionált szobába lépnél.
Egyébként, akkor azt miért nem tudják megcsinálni hogy a 3 db helyjegyes kocsi helyett ( amiben összesen ülnek 10-en ) 1 db helyjegyes kocsit + 2 db sima pótjegyest raknak fel még pluszba? Így máris nem lenne olyan vészes a dolog.
"Azért mert nincs helyjegyed. Jó hogy nem első osztályra akarsz menni.."
Akár oda is engedhetnének, mert sokszor semmivel sem jobb mint a másodosztály. Sőt, van hogy rosszabb. Nem olyan rég utaztam elsőosztályon, és annyit volt a különbség, hogy a másodosztályon ki lehetett látni az ablakon, az első osztályon meg úgy nézett ki, mintha össze hányták volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!