Ki melyiket szereti jobban? Kabinos vagy termes?
A vonatok elrendezéséről van szó hogy ugye kabinos vagy egy légterű termes elrendezésűek. Ki melyiket szereti?
Én a kabinos vonatokat nagyon utálom egyszerűen nem lehet alkalmazkodni az emberekhez, becsukom az ajtót 1 perc múlva kinyitják, aki az ablak mellet ül úgy gondolja ő az "ablakkezelő" a villanyt is kapcsolgatják össze vissza járkálnak ki be.
Nekem a termes Bp a kedvencem. 6-8 éve szinte csak ilyenek jártak felénk, nagyon jó volt. Első osztályú Ap-k lefokozva, soronként 3, szép, nagy ülés, a Bhv-knál igényesebb belső, kevesebb húgyszag és "Szeretlek, Gizi!" falfirka, mindez alapáron. Azóta ez megváltozott: egyrészt a tisztelt utazóközönség a Bp-ket is leharcolta, másrészt kaptunk helyettük Bhv-kat és By-okat, mer' nekünk a mocsok is jó.
Egyébként én IC-kocsiból is inkább a termeseket szeretem, mert a fülkésben valahogy nagyobb tud lenni a zsúfoltság. Sajnos a csomagtartó használata sokak számára ismeretlen fogalom, az ide-oda ledobált bőröndök, táskák, szatyrok és egyebek pedig négy szembe fordított ülésnél jobban elférnek, mint nyolcnál. A notórius kijárkálóknak is kevesebb emberen kell átverekedniük magukat.
Forgalomtól függ. Ha kevés az utas, szívesen elfekszek egy fülkésben. Ha sok, akkor inkább a termest választom, jobb a térérzetem.
Ami az ajtó-ablak nyitogatását illeti: meg lehet azt beszélni...
Én is a termesre szavazok, igaz felénk nem is jár más.
Ablaknyitási gond sincs mert nem nyithatóak. :D
Ha hosszabb utra megyek akkor felmászok emeletre, jobb a kilátás kevesebb szaladgálás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!