A bkk ellenőr akkor is megírja a csekket (névvel, lakcímmel) ha nem tudok semmilyen igazolványt felmutatni, csak bemondom a nevem és lakcímem?
Ne packázzatok az őrökkel!
Örülj, ha nem akar lelökni a mozgólépcsőn, és nem tagadja le és nem tanúzik mellette a kollégája!
Nekem érvényes bérletem és diákigazolványom volt (rendőrségen a másolat), mégis megtették velem, mert nem tudtam megvédeni magam.
Nekem kitépte az iratomat a kezemből egy őr, miközben háromszor felmutattam a bérletem. Megkértem adja vissza, nem adta. Rendőrért kiabáltam, akkor sem adta vissza.
A 112-t begépeltem a telefonba, és a tárcsázó gombon volt a kezem, ekkor tudtam tőle visszavenni és kérdezte, mi a baj, mi a baj...
Ezután le akartam olvasni a számát, letakarta, majd elkezdett hátra felé terelni a mozgólépcsőn. Már hallottam, hogy zakatol mögöttem, amire a külföldi barátnőm beugrott kettőnk közé és megmentette az életem; nem viccelek, az az elmebeteg addig terelt volna egy 8,5 kilós hátizsákkal a hátamon a lépcső felé, amíg le nem esek.
A BKK még a panaszomat sem akarta felvenni először. Csak azért vették fel egyáltalán, mert mondtam, ok, akkor az ügyintézőt bűnpártolás vádjával beidéztetem a rendőrségre. Ekkor hajlandó volt legalább a panaszt felvenni!
Aztán a vizsgálat eredménye: egy másik őr az állomáson, aki nem tartózkodott a helyszínen persze alátámasztotta az igazát. A vicc, az esetről kamerafelvétel készült. Kértem a BKK-t az eset után 20 perccel, hogy adja ki a rendőrségnek, ezt megtagadták. Szerintem az egész felvétel "elveszett".
Az eset után hónapokig rémálmaim voltak, életemben először pszichológushoz kellett mennem.
Ha nem akarsz félni, hogy véletlenül megölnek, inkább vegyél jegyet és mindig olyan mozgólépcsőt használj, ahol más utasok is vannak. Hátha úgy nem olyan bátrak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!