MÁV büntetés. Jogos?
Helyzet a következő, Egerből mentem volna Gödöllőig vonattal, de úgy ment egész végig a vonat, mint a csiga, többet állt, mint ment. Gödöllőn busszal mentem volna tovább, ami naponta 3x ment. Gödöllő előtt néztem az órát, kizárt volt, hogy ott legyen még a busz, szóval lekéstem rendesen. Budapestről viszont indult gyakran az adott településre busz, ezért gondoltam bemegyek a Keletibe. Kalauznéni sehol, végigkutattam az egész kocsisort, nem volt sehol. Leültem valahová, nem oda, ahol eddig voltam. Már kezelték a jegyemet, de úgy látszik abba a szakaszba ültem, ahol más kalauz kezeli a jegyeket, egy kocsit is szétosztanak egymás között, fele-fele arányban. Ez a kalauz is kérte tőlem a jegyet már Gödöllő után, de utána már nem volt érvényes jegyem, mondtam, nem találtam a másik kalauzt, valószínű ott kóvályogtak a kocsik, és az állomás között a késés miatt.
Ez a kalauz megbüntetett, mert Gödöllő és a Keleti között nem volt érvényes jegyem, mondtam neki, hogy kb 40 percet késik a vonat, de nem foglalkozott vele.
Azóta is hadakozok a MÁV-val, mert nagyon ragaszkodnak a már többszörösére duzzadt büntetésért. Írtam nekik, elmondtam a helyzetet, mire közölték, oké-oké, ők is hibáztak, akkor elengedik egy bizonyos részét, de akkor is fizessek. Ami az is vagy 30 ezer Forint.
Mindez annak fényében, hogy a napokban már az EU is a körmére néz a MÁV-nak a rendszeres késései miatt, eddig meg vis maior nem fizettek senkinek, holott kiírják mindenhova, késés esetén fizettek...
Természetesen a Keletiben kértem egy igazolást a késésről, lepecsételve, aláírva. A büntető kalauznő erre nem volt hajlandó, magát igazolni sem...pedig először azt mondta, elismeri a késést, ha megmutatom a papírjaimat, ami alapján büntethet. Mindez már több mint egy éve történt.
nem tudom hogy jogos-e.
"Írtam nekik, elmondtam a helyzetet, mire közölték, oké-oké, ők is hibáztak"-elismerték levélben is hogy hibáztak?
ide írhatsz panaszt,csatolj dokumentumokat is ha tudsz,hátha szerencséd lesz.ha nem akkor vagy beperled a MÁV-ot vagy fizetsz.remélem nem írtál alá semmilyen papírnak a büntetéssel kapcsolatban mert az egyet jelent a felelősség elismerésével.
Jogos, mert az első jegyvizsgálat alkalmával kell jelezni a továbbutazási szándékodat. Az első jegyvizsgálat pedig megvolt, ahogy írtad már lekezelték.
Ráadásul igazán addig lehet egyezkedni velük, amíg nem duzzad a bünti. Akkor sokszor teljes összeget elengedik, de ha már húzod-halasztod, sokadik felszólítás megy ki, ne várd, hogy a teljes összeget elengedjék! Gondolom már elég szép összegnél jártál, ha kedvezménnyel is 30 ezret követelnek.....
A kalauz nem köteles igazolni magát, igazolást pedig nem is adhat ki, csak ha olyan állomáson szállsz le ahol nincs pénztár. A keleti nem ilyen.
A jövőre nézve: nem egyszerűbb befizetni a büntetést és utólag visszakövetelni a pénzt? Így csak nő a büntetésed, aztán ha nem neked adnak igazat, akkor jó nagyot koppansz.
Másrészt pedig Gödöllő nem a világ vége, ha addig nem sikerül megoldani a továbbutazást, nem olyan nagy időveszteség várni egy kicsit. Sajnos a MÁV-Start egy rugalmatlan szervezet, rugalmatlan munkavállalókkal - ennek tudatában szerintem eléggé lutri a munkavállalók megértésében és jóindulatában bízni.
Ha már egy valamilyen követelő akárki nagy nehezen kiszedett belőlünk pénzt, nincs az az Isten, hogy azt visszaadja. Általában mindig az fárad el hamarabb, aki macerálja a másikat...
Ha meg befizetem a büntetést, avval elismertem az igazukat, tehát nem nyerő.
Az a problem, hogy alapvetően igazuk van. Kedvezményt azért kaptál, mert azt vallják (helyesen) hogy a nullánál az is több, ha engednek, és a maradékot te befizeted.
De teljesen elengedni egy ilyen egyértelműen utashibás esetet nem fognak.
a történethez hozzátartozik az is, hogy nem kis problémám lett abból, hogy egy szép nagy kerülővel jutottam el a MÁV miatt az adott településre.
Az a gond ebben az esetben is, hogy kihasználják az ember idegrendszerének határait, hogy nincs ideje foglalkozni az üggyel, és végül csak befizeti az ember, csak már szálljanak le róla.
Tudomásom van egy nagyobb cégről, ahol a céges jogászok úgy cserélődnek, mintha valami kőművesbrigád vödörcipelői lennének. Nem igazán bírják hosszabb távon a gyűrődést a kuncsaftok ügyvédei miatt.
Vagy parkolócég, ahol 70%-ban csak jogászok dolgoznak.
Annak idején még simán elengedtek ilyesmit, de ma már, hogy mindenkit jutalékos plusz fizetéssel alkalmaznak...
Még a normális emberekből is piócát csinálnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!