Jogosan lehetek felháborodva a tirpák buszsofőrökön?
A történet: Faluról járok be reggelenként suliba. 2 busz jön ugyanakkor vagy legalábbis ugyanakkora van kiírva, de igazából az első mindig 5 perccel előbb elmegy. Év elején a későbbivel mentem néha-néha, de annál a legtöbbször csak én egyedül vagyok felszálló. Először csak azért mentem ezzel, mert ált. kevesebben vannak rajta (a másikra mindennap alig férnek fel). De a buszsofőr is meg a vele dumáló ismerősei is kicsit rossz szemmel kezdtek el rám nézni. Jó, néha előfordult, hogy ezen is sokan voltak és miattam még jobban nyomorogniuk kellett, így még meg is értem. Ezután inkább az előbbivel mentem, gondoltam ha egyszer nem látnak szívesen, inkább nyomorgok a másikon. Kb. két hétig nem is mentem azzal, de tegnap és ma is lekéstem az előbbit. Ma meg majdnem otthagyott a sofőr és mikor felszállok látom, hogy ott nevetgélnek hárman a sofőrrel, és mondja az egyik, hogy valaki még mindig nem tanulta meg, hogy...(nem értettem a végét).
Nem értem, hogy ez most mi akar lenni. Nem mehetek azzal a busszal, ami elvileg megáll nálunk is? Van érvényes bérletem.
Odamész hozzá, aztán megkérded hogy mi a probléma. Ha flegmázik, meg mondja hogy feleslegesen kell megállnod, akkor kérdezd meg tőle hogy a menetrendben hogy áll. Ha nem kapcsol és továbbra is bunkó, akkor csak annyit mondj, hogy megvan a reggeli programom, meg kell keresnem valaki felettesét, és leülsz a helyedre/hátramész valahova.
Aztán ha beértek a városba(gondolom oda mész reggel) a forgalmi irodában/információnál panaszt teszel ellene.
miért nem kérdezted meg hogy mi a vége, vagy kinek szól?
egyébként nem hiszem, hogy tudod, mit takar a tirpák kifejezés. (szlovákiából keletmagyarországra települt embert.)
Köszönöm a tanácsot!:D Gondoltam rá én is, hogy panaszt teszek, de gondoltam, lehet nem vesznek komolyan vagy hasonló.
A sofőrnek mondta a csaj, én már mentem hátra, és gondoltam inkább sz.rok rájuk. Amúgy hiszed vagy sem tudtam mit jelent az a tirpák, nem is nagyon szoktam használni ezt a szót, de egy ismerősöm mindig így szidja a buszosokat és úgy néz ki rám ragadt.:D De akkor javítom: tapló buszsofőrökön.
Megnéztem a biztonság kedvéért most is a menetrendet, és még mindig ugyan az mint tavaly, vagyis elvileg megáll. Különben hazafelé van olyan busz, ami csak elmegy itt, de a menetrend szerint nem áll meg, és én nem is megyek azzal, pedig egy barátom rá akart venni, mert azon van wifi is meg minden (pesti busz).
1. A ma Magyarországon élő tirpákok már alig-alig őrzik identitástudatukat vagy inkább egyáltalán nem.
2. Ha tirpák is volt, mit számít? "Érdekesen" viselkedett és kész, echte magyar sofőrök között is akad nem egy tahó.
3. A szövegedből nem is derül ki, hogy tirpák lenne a sofőr, mitöbb még földrajzilag sem határoltad be a dolgot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!