Kezdőoldal » Közlekedés » Tömegközlekedés » Szerintetek is ez lenne a...

Szerintetek is ez lenne a megfelelő megoldás a MÁVval kapcsolatban?

Figyelt kérdés

Az állam helyében azonnal eladnám az összes adósságával együtt. Ha túl nagy az adóssága, akkor a piaci ár is ennyivel alacsonyabb, sőt előfordulhat, hogy tőkét kell emelni, hogy a vevő megvegye (vagyis ingyen átvegye).


A vevőnek pedig hosszútávú kötelezettségeket kell vállalnia, például azt, hogy a szolgáltatást továbbra is fenntartsa.


Ha én lennék a tulajdonos, megszüntetném a kedvezményeket, de a díjszabást is csökkenteném.


Megkövetelném az utasok igényes megjelenését.


A fő vonalakon kívül az összes mellékvonalat bezárnám, helyette pedig buszok járnának, hisz a vasúti személyszállítás egyik lényege, hogy nagy embertömeget szállítson.


Amint kellőképp javul a működési eredmény és az adósság is elfogadható szintre csökken, megkezdődhetnének a fejlesztések.


Az állam részéről pályázatot írnék ki nagysebességű vasútvonal fejlesztésére, üzemeltetésére. A szomszédos országokkal is együttműködve, hogy be tudjon kapcsolódni az európai nagysebességű vasutak rendszerébe.


2012. jún. 18. 13:19
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
Most írnék egy kisregényt amivel mondok minden ötletedre 2 okot ami miatt nem megvalósítható, de inkább elmegyek ebédelni, majd utána.
2012. jún. 18. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 A kérdező kommentje:
Kérlek, azt is írd meg, hogy mit ebédeltél és mennyibe került. :)
2012. jún. 18. 13:32
 3/18 Antimod ***** válasza:
100%
A britek nagyon ráfáztak. Vannak olyan szolgáltatások, amit nem érdemes eladni.
2012. jún. 18. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
Szerintem ingyen sem venné meg senki. :(
2012. jún. 18. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:

szerintem nem működne méghozzá több ok miatt sem.

1- egy ilyen szinten lepukkant a csőd szélén táncoló vállalatot nemigen venne át senki még ingyen sem.

2-ha megszűntetnéd a kedvezményeket a kedvezményeket hiába csönkkentek az árak akkor is balhé lenne főleg a nyugdíjasok és az összes párt részéről.

3-"Megkövetelném az utasok igényes megjelenését" nem tudod betartatni mert mire az összes részeg csövest lezavarod a vonatról lemegy a nap. és itt is cirkusz lenne mivel rögtön jönnének h csák azé nem utazhatok mert ***** vagyok?

4-ha az összes mellévonalat bezárnád óriási tüntetések lennének lásd pár évvel ezelőtt. jönne az újabb sztrájk stb.

5-"Az állam részéről pályázatot írnék ki nagysebességű vasútvonal fejlesztésére, üzemeltetésére." erre meg pénz nem lenne elég több milliárdot költöttek el a déli-székesfehérvár hálózatra h majd egy órán belül beérsz a városba. hát már évek óta csinálják és most lassabban érsz be mint 2 éve.

2012. jún. 18. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
* 2-ha megszüntetnéd a kedvezményeket hiába csönkkentek az árak akkor is balhé lenne főleg a nyugdíjasok és az összes párt részéről.
2012. jún. 18. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
Nem hinném. Szerintem a legjobb megoldás az lenne ha az összes olyan vonalat bezárnák ami eddig be lett mivel nincs rá igény és ismét csak pénzkidobás az ablakon. Plusz azokat a területeket eladnám az önkormányzatnak vagy magánszemélyekre a síneket meg az állomásokat eltüntetném onnan. De ezt tényleg csak azokon a helyeken ahol egyáltalán nincs kihasználva és csak 1-1 szerelvény jár 1-2 óránként kb 5 emberrel annak sincs sok értelme. Ahol pedig kivan használva a vasút azokat meg fejleszteném hogy még jobb legyen és még többen válasszák azt még több pénzem legyen belőle. Azt meg valóban nem lehet csakúgy megszabni hogy ki mehet fel és ki nem, meg milyen öltözékbe. A lényeg az ha balhézik akkor jogosan le lehet szállítani ami most is így van, de ha tud viselkedni akkor miért ne utazhatna? Igaz így is egy valag pénzt elnyel ez az egész dolog, de ha valaki ésszel csinálná a dolgokat akkor elég jó vasutunk lenne.
2012. jún. 18. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 A kérdező kommentje:

Természetesen minden eladható a megfelelő áron. Nincs kétségem afelől, hogy jópár közlekedési vállalat van, amelyik szívesen bővítené portfólióját egy közép-európai vasúttársasággal.

A nagysebességű vasútvonal fejlesztésére üzemeltetésére csak pályázatot írna ki az állam. :) Az építést, kivitelezést, már magáncég végezné. Ehhez nem kell állami pénz...

2012. jún. 18. 14:48
 9/18 anonim ***** válasza:

"Az építést, kivitelezést, már magáncég végezné. Ehhez nem kell állami pénz..."


De kell.

Mr flash is valószínűleg azért nem ment bele a dolog magyarázásába, mert alapvető jogi dolgokkal nem vagy tisztában.

Nem baj ez, laikusnak nem is kell tudnia, csak fogadd el, hogy a javaslataid szumma-szumma nem megvalósíthatóak. Ha ilyen egyszerű lenne, hogy "adjuk el a mávot" akkor már rég megtörtént volna.


Az idézetedre egy rövid válasz:

Kell állami pénz, mert a Magyarországon és az EU-van a vasúti közcélú pályahálózat elidegeníthetetlen állami tulajdon.

Azaz azt nem lehet, hogy a "Kérdező Kft" megnyeri a tendert és épít egy pályát ami az ő tulajdona lesz. Vagyis lehet ezt, csak nem közcélú pályahálózat lesz, hanem saját célú pályahálózat, gyerekkori nevén iparvágány.

Azt lehet, hogy az állam kiír egy tendert, arra jelentkezik a Kérdező Kft, megnyeri, majd az állam pénzéből az államnak megépíti.

2012. jún. 18. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 A kérdező kommentje:

Nem tudtam, hogy elidegeníthetetlen. Ez esetben a pályahálózat megmaradna az államnak, de minden mást (szállítást) magáncégek végeznének, piaci verseny alapján.


A nagysebességű pályát pedig oké, megépítik az államnak, de a szállítást végző magáncégek megfelelő használati díjat fizethetnének érte, ez már az államnak is megfelelő lehet.

2012. jún. 18. 15:51
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!