Szerintetek ez az ember őrült vagy zseni?
„Miért van minden gépen két pilóta? A Ryanair minden járatán lesz egy olyan tagja a személyzetnek, akit kiképeznek landolásra. „Ha a pilótával történik valami, megnyomja a csengőt, az illető bejön és átveszi az irányítást.”
„A repülőterek nevetségesen bonyolult helyek, pusztán azért, mert van ez a teljesen fölösleges rendszer, hogy induláskor elvesszük az emberek csomagjait, érkezéskor meg visszaadjuk. Szüntessük meg ezt a hülyeséget! Mindenki cipelje a maga bőröndjét!”
„Az üzleti képzéseken azt nyomatják, hogy az ügyfélnek mindig igaza van. Pedig általában nincs. Csak olyankor hallunk az ügyfelekről, amikor azért panaszkodnak, mert meg akarják szegni a szabályainkat. Vissza szeretnék kapni a jegy árát, pedig megmondtuk, hogy nincs visszatérítés. Kopjanak le”
A római járat beindításakor pápának öltözött, egy London melletti reptéren tankot vezetett, és a Ryanair hirdetéseivel magas rangú kormánytisztviselőket sértegetett. Egyik kedvenc céltáblája a közlekedés főfelelőse, Mary O’Rourke volt, akit először pezsgőfürdőben ábrázolt, azt kérdezve tőle, hogyan gyarapszik a monopóliuma, aztán tehenészlányként, arra utalva, hogy a dublini repülőtéren megfejik az embereket.
Továbbá támogatja a fizetős wc használat bevezetését és az állóhelyeket a repülőgépeken.
Nem tudom eldönteni, hogy ez az ember egy zseni, vagy egy őrült vagy csak ilyen botrányokkal akar ingyenreklámot csinálni magának és a cégének?
"vagy csak ilyen botrányokkal akar ingyenreklámot csinálni magának és a cégének?"
Ha tudod, miért krédezed? :D
Csak nézz magadra: Te is bemásoltad ide, msot legalább 5-10 ember fog itt beszélni erről és vagy 50 megtekinti.
Annyi a célja, hogy közszájon forogjon a cég neve...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!