Mikor dolgoznak a bkv-ellenőrők a buszokon? Hogyan dolgoznak, mindenki kap egy buszjáratot vagy mi?
Civil ruhásokat hogyan lehetne kiszűrni?
Nagyon érdekelne!
Jó régi kiírás - válaszok és érdekes látni mennyit változott a dolog.
Egyrészt kb 15 évig nem találkoztam késő este ellenőrrel ahogy írták is itt, se diákként se felnőttként, de most egy-két éve simán 21-22 órakor jöttek a villamoson.
A másik, hogy messziről ki lehetett őket szúrni mindig. Volt bérletem diákként is, felnőttként is mindig szóval különösen figyelnem sem kellett őket soha, de annyira feltűnő volt ahogy mozogtak megállókban, aztán miután fekszálltak, ahogy kinéztek na ehhez képest mostanában simán van olyan csak pislogok ellenőr főleg amikor egyedül van, ami régen egyáltalán nem volt. Utóbbi lehet úgy van csak maga hogy külön kocsiba szállnak fel tehát tulajdonképpen ketten vannak, de régen így sem mozogtak inkább ketten - hárman azonosban voltak, viszont idén nyáron a 47 - es villamoson nem egyszer és nem kétszer a Gellért - Fővám tér részen ( turisták tömege ugye) egyedül kérte bérletet kis fiatal gyerek, frankón azt hinné emberek 90%-a hátizsákos egyetemista. Nagyon cselesek már komolyan. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!