Mozdonyvezető (MÁV) tanfolyam szerint lenne egy kérdésem. (?)
Jelenleg Békásmegyeren lakom. Jelentkeztem a MÁV mozdonyvezető tanfolyamára, viszont még visszajelzést nem kaptam, bár igaz, október 10.-én, az-az, utolsó napon adtam le.
A kérdésem arra irányul, hogy én, mint békási, szoktak tekintettel lenni arra, hogy melyik kerületben lakom, és ahhoz közel kezdjem el a szolgálatot, vagy fejezzem be, vagy, akkora nagy a hiány, hogy mindenki oldja meg a hazajárást, ha hajnali fél egykor végzek, akkor Keletiből utazzak haza az éjszakai busszal 1.5 órát, amire hazaérek? Nyilván a HR-estől nem fogom megkérdezni, hiszen, nem ez alapján fogok dönteni, vannak ennél sokkal, de sokkal borzalmasabb esetek is, viszont számomra érdekel, hogy, van-e ilyen szempont..
21/F
Aki ilyeneket ír mozdonyvezető egyáltalán? Vagy csak a havernak az apósának a 18-ik unokatestvérétől hallotta?
A mozdonyvezetők vezénylése pontosan meg van tervezve, előző hónap második felében már megkapják, nem úgy néz ki, hogy reggel bemegy és akkor elkezdik nézni, hogy ide meg ide kéne vonatot vinniük és majd valahogy jusson haza. Főleg nem a Startnál ahol mindig mennek a személyvonatok, egy tehervonatnál tényleg úgy szokott lenni, hogy tudja éjszakás lesz, előtte pár órával hívja az irányító, hogy a forgalom alakulása miatt melyik állomáson várható a váltás arra induljon el. De ott is az szokott lenni, hogy nézik a másik kolléga hogyan tud hazajutni.
Valószínűleg oda fognak felvenni ahova kell az ember Pesten belül, de talán figyelembe veszik, hogy neked Békásmegyerről aquincumi átszállással a Nyugati telephely lenne a kedvező.
Általában figyelembe veszik a lakhelyet. De a budapesti igazgatósághoz tartozik például Szolnok is, úgyhogy akár oda is kerülhetsz ha épp oda kell személyzet.
Én vidékiként sosem értettem azt a nagy problémát hogy ti ott Budapesten miért nem tudtok munkába/ból közlekedni amikor egész nap jönnek-mennek a helyijáratok, van taxi, bubi, stb. Múltkor itt a gyakorin egy csajszi kínlódott, hogy ő most hogy menjen be a keletibe reggel 3-ra a bisztrókocsira kezdeni. :DD
4 évig voltam kollégista Budapesten, ismerem a város töviről-hegyire, nem tudod bemagyarázi nekem hogy nem lehet ott eljutni sehova éjjel!
Minálunk kb 80 km az a körzet ahonnan bejárnak a kollégák. Aki a hajnali vonatot viszi az már este bejön, mert az első vonat jóval később ér be mint ahogy neki indulnia kellene, este pedig ha végez 22:20-kor, akkor már nem tud hazamenni, csak reggel 5-kor. Ezért van laktanya ahol lehet aludni. Persze ez már maszek időnek számít!
Valaki az egész mozdonyvezetői pályafutását így járja végig. Ha neki megy, neked is fog.
#12 Mesélj, hogyan tervezik meg előre, hogy késik a vonat és nem jut el a telephelyig? Vagy kiesik valaki és reggel derül ki, hogy átvezénylik a helyére. A vasút pont nem az a hely, ahol garantált a hazajutás.
A telephely meg nem teljesen választható szabadon. Attól melyik igazgatósághoz felvételizett. Pl. pécsin nyert felvételt, akkor ott fogja megcsinálni a képzést és utána oda is fog kerülni, mert Bp.-i telephelyek nem hozzájuk tartoznak.
"Mesélj, hogyan tervezik meg előre, hogy késik a vonat és nem jut el a telephelyig? Vagy kiesik valaki és reggel derül ki, hogy átvezénylik a helyére. A vasút pont nem az a hely, ahol garantált a hazajutás."
Te egy ilyen kuhár-féle önjelöl "sokat látott szakértő" lehetsz aki azt hiszi hogy van két kaller ismerőse akkor már mindent is tud.
A tervezés során természetesen nem lehet belekalkulálni azt a késést amit nem tudunk hogy lesz-e és mennyi lesz. De azt lehet hogy olyan szolgálatot tervezünk ami nem annyira érzékeny a késésekre, van benne mozgástér.
A napi operatív működés során pedig az aktuális helyzetnek megfelelően a személyzetet irányító kollégák úgy forgatják a személyzeteket hogy biztosan hazaérjenek a tervezett időben, de max a 12 órás időn (ami ugye 12:45) belül. Úgyhogy de, garantált a hazajutás. Nagyon nagy problémának kell lenni ahhoz hogy olyan történjtn amit te itt felvázoltál. Gondolni kell arra is hogy az a mozdonyvezető másnap is dolgozni fog és a két szolgálat között is meg kell lennie egy bizonyos időnek, különben akkor másnap nem tud jönni a következő szolgálatra, tehát helyette is kell keresni valakit. stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!