Miért keresnek állandóan Felsővezeték Szerelőket a MÁV - hoz? Nincs elég jelentkező,vagy annyira rossz állás?
Nagyjából mindkettő.
A jelentkező nem is sok, meg a nagy részük alkalmatlan. Pl. tavaly hallottam olyat, hogy 2 fiatalt felvettek, fél évig tanították őket, aztán az első magasban végzett munka után mentek is leszámolni. (Az egyik fel se mászott.) Addig nem tudták, hogy a felsővezeték-szerelés magasban végzett munka.
Mikor csak a hibát kell várni naphosszat, amit majd elhárítanak, az nem rossz. De az ellenőrző vizsgálatok mindig éjszaka vannak, szakadó esőben, fagyban is. A fizetés meg csak annyi, mint ha fűtött munkahelyen, asztal mellett ülve dolgoznának ennyit. Az alap alig van az érettségizett minimum felett.
A vasút állami cég, tehát mesterségesen alacsonyan tartják a béreket, hogy a többszáz multinak aránylag olcsó munkásai legyenek. Így viszont gyakorlatilag minden munkakörben létszámhiány van a vasútnál. (Kivéve a diplomások, ahová valami fideszes főnök alkalmatlan rokonát veszik fel.) Ha fel is vesznek valakit végrehajtó munkakörbe, tehát nem főnöknek, azt 90%-ban csak töltelékként, hogy a vezetőt ne bszogassák a dolgozóhiány miatt, de ezek a személyek önálló munkára nem alkalmasak, még évek múlva se. Aki értelmes és munkaképes, az rövid időn belül keres magának más munkát, másfélszeres-kétszeres bérért. Vagy ha fiatal, akkor elmegy migránsnak Ny-Európába, ahol meg aztán főleg többet keres.
A vasútnál a legtöbb részen az átlagéletkor 50 év felett van, sok a 60 éven felüli. Akik már nem akarnak változtatni, vagy éppen olyan másodállásuk van, amit az éjszakázásokkal járó szabadnapokon végeznek.
Gyakorlatilag a MÁV-nál kedvesebbet fizető "cég" nem igazán van hazánkban...
Cserébe (ez az állás) szaktudást igényel, fizikai és veszélyes is.
"Addig nem tudták, hogy a felsővezeték-szerelés magasban végzett munka."
Mert mit gondoltak, hol van a felsővezeték? A pincében?
Színvonalas képzés lehetett, ha fél év alatt szóba se került, hogy mit kell majd csinálniuk. :D
8
Vasutas vagyok majdnem 30 éve.
A sztorit személyesen azok mondták, akiknek a kollégáik voltak az illetők egy rövid ideig.
Gondolom, valami Fidesz-majom vagy, az a problémád.
3
„(Kivéve a diplomások, ahová valami fideszes főnök alkalmatlan rokonát veszik fel.)”
Most, de annak idején meg valami idióta mszp-s rokonát vették fel. Végül is tök mindegy, mert egyik sem ért semmihez.
9
„Gondolom, valami Fidesz-majom vagy, az a problémád.”
Miért kevered bele ebbe a kérdésbe a politikát?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!