Az országbérlet érvényes vonaton Budapesten belül?
Figyelt kérdés
Konkrétan az S36 személyvonatra Kelenföld és Kőbánya-Kispest között. Egy 4 átszállásos út egyik része ez, eddig kombinált, távolságokat összegző menetjeggyel oldottam meg, mert így gyakorlatilag ingyenes volt ez az út, nem lökte át ez a kis táv a következő díjzónába a jegyet. Kéthetente teszem meg ezt az utat, viszont mivel júniusban egy másik vonalon is heti szinten fogok járni, már megérné az országbérlet, de nem akarok egy ilyen apróságon elhasalni.2023. máj. 5. 09:37
2/3 anonim válasza:
Budapesten belül tudom használni a Pest vármegyebérletet vagy az országbérletet?
Igen, de nem a BKK járatain. Mindkét bérlet felhasználható Budapest közigazgatási határán belül a MÁV-START vonatain, amennyiben azok nem felárasak, valamint a helyközi Volánbusz-járatokon a fővárosi agglomerációs vonalak – azaz a kék buszok – kivételével.
3/3 A kérdező kommentje:
Köszönöm, főleg a linket, eddig ezt nem láttam, csak a MÁV honlapján lévő infókat. Abból az jött le, hogy IC-n nem érvényes, de a Budapesten belüli utazást nem tisztázta ilyen részletességgel. Azt tudom, hogy a BKK-n nem érvényes, de őket amúgyis kerülöm amennyire csak lehet, ezért is utazom az S36-al a metrók helyett, még ha várni is kell egy kicsit.
2023. máj. 5. 09:59
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!