Lenne értelme kiépíteni az M3 metrót a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérig? Szerintetek van olyan metróvonal amit érdemes lenne bővíteni egyszer?
Budapesten az M4 metrót eredetileg dél-Buda-Rákospalota (DBR) metrónak hívták, és a Bosnyák térig vagy a Pólus Centerig közlekedett volna. Sőt, a Kelenföldi pályaudvar után is értelme lenne hosszabbításnak Őrmező-Gazdagrét irányába. Egyelőre sajnos
Másik: a Déli-pályaudvar megszüntetése időről időre felmerül. Ez esetben Kelenföld venné át a szerepét, ha ott az utasforgalmi létesítményeket kellően felfejlesztik. Ekkor az M2 metró Déli-pályaudvar állomása indokolatlanná válik, mivel a környék közlekedési központja a Széll Kálmán tér. 2-es metrót a Szél Kálmán után nem dél felé, a Déli pályaudvar felé kanyarítanám, hanem északra, Flórián tér - Békásmegyer irányba.
Nem metró, de a 4-6-os villamost nem lehetne lesüllyeszteni a földfelszín alá, mint a Kisföldalatti? Nyernénk +1-1 sávot a Nagykörúton.
#2: Bécsben valóban nem megy metró a repülőtérre, viszont a belvárosból elérhető S-Bahn-nal, a City-Airport Train nevű közvetlen vonattal (16 perc menetidő, megállás nélkül) és a főpályaudvarról RailJet-tel. Ez a három jármű együtt jobb megközelíthetőséget biztosít, mintha valamelyik metróvonal (vsz. az U3) lenne odáig meghosszabbítva.
A repülőtér távlatilag sem fog megtölteni egy dedikált metróvonalat, miközben az azt körülvevő elővárosi zóna már rendelkezik vasúti kapcsolattal, így még csak ráhordani sem érdemes. (10000 fő/csúcsóra nagyjából az, ami fölött érdemes metrót építeni, alatta más megoldást érdemes keresni az aránytalanul magas költségek miatt.) Persze felmerül, hogy menet közben felfűzhető lenne a XVIII., XIX. kerulet, de itt meg az a baj, hogy a nagy forgalmat adó lakótelepek nem egy tengelyre lettek felfűzve, így meg aztán más megoldásokhoz képest nincs időnyereség : a hosszú utvonal miatt ugyanannyi idő lenne az út metróval, mint ma expresszbusszal. És igazából a lakótelepek is csak gyéren töltenék meg a metrót.
Szóval nem véletlen , hogy inkább a 100-as vasútvonal elágaztatása a most futó elképzelés, bár ez sem olcsó móka, legalább országos kapcsolatot adna a repülőtérnek és nem kellene 10-20% vagy akár az alatti kihasználtságú metrószerelvényeknek pendliznie, helyettük az amúgy is arra járó távolsági vonatok és néhány elővárosi sűrítő járat vinné a reptéri utasokat.
Ezen kívül még egy Vecsés állomásra hordó people mover is felmerül , mint opció , ez nyilván még olcsóbb , de az átszállási kényszer ronthat a megtérülésen.
2/5 Revolúcióbiológus
2022 9 hónapjában 4,5 millió utas érkezett, hasonló az innen indulók száma. Igazán jelentéktelen. Ja, nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!