A buszsofőröknek, miért ilyen kevés időt adnak a cèlállomáson?
Debrecenben egy buszsofőr elmegy Békéscsabára, 3 óra az út. Ahogy megérkezik, 45 perc múlva jön vissza, úgy hogy ismét 3 óra mire Debrecenbe visszaér. Békéscsabán nagyon kevés a 45 perc, sőt már visszaindulás előtt 10 perccel engedi az utasokat fel, jeggyel kiszolgálja, alig van pihenő idő.
Szintén Debrecenből (Szinte az összes sebesvonatot Debreceni mozdonyvezetők viszik, Debrecenben van mozdonyvezető váltás. Ezt azért írom, mert mozdonyvezetőknél Debrecenből felvezet Budapest nyigatiba a vezér egy vonatot, ami Debrecentől Bp.nyugatiig 3 órás út. Be ér a nyugatiba 17:32 -kor és Budapesten 3 óra hossza pihenőideje van, mert majd 20:28-kor indul vissza Debrecenbe ami út szintén 3 óra. A mozdonyvezető egyedűl van, neki nem kell utasokkal foglalkozni és azt csinál 3 óráig amit akar Budapesten. Annyi a munka még, a pihenőidőben, hogy a mozdonnyal ki kell majd állni, meg az előbb leírt vonatnál visszafelé nem azzal a mozdonnyal jön vissza a vezér, hanem másikkal, mert így találták ki a mozdonyfordulót. Rá kell állni a szerelvényre és 20:28-kor indul vissza.
Kérdésem: A buszsofőröknek miért nem adnak több órát pihenőnek?
Öhm... Ez biztos?
Hiába 45 perces pihenőt vett ki, 1.5 óra múlva megint pihenőt kéne tartania minimum fél órát. Ugye úgy van, hogy 4,5 óra vezetés kötelező kivenni egy 45 perces pihenőt. Ezt fel lehet osztani 2 részre először egy minimum 15 perces, másodiknak meg egy minimum 30 perces pihenőre. Tehát ha megáll 3 óra után kiveszi a minimum 15 perces pihenőjét (lehet több) utánna 1,5 óra múlva meg kell állni még minimum 30 percre.
Javítsatok ki ha tévedek, nemrég lett meg a C jogsi és a Gki amúgy😎
a Camponánál beáll a busz, ami Kelenföldig vinné aki oda tart..motor leáll, sofőr ki, egy nő rászól, hogy magának már indulni kellene, nem cigizni menni...
asszonyom, tényleg indulnom kellene, de előbb megyek szarni..az egészségem fontosabb önnél...amúgy nem dohányzom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!