Van-e még jövője a vasútnak, vagy lassan feledésbe merül, mint a léghajó és a lovaskocsi?
Miért merülne feledésbe?
Pont most fejlesztik ezerrel az elővárosi közlekedést, emeletes vonatok, Déli körvasút. És ezek mellett ott vannak a "klasszikus" IC járatok tele egyetemistákkal.
Az elektromos autók aránya jelenleg 5% alatt van. A vasút a leginkább villamosított közlekedési eszköz. Az elektromos vonatok a vasúti tömegközlekedés háromnegyedét teszik ki.
Ha a jövő stratégiája a CO2 kibocsájtás csökkentése, akkor a vasútnak egyértelműen van jövője.
12
Az tény, hogy a MÁV-nál nagyjából minden vezetői posztot betöltő emberről tudjuk, hogy melyik rokona fideszes. Viszont ez feltehetőleg a Volánbuszra is igaz, mert miért ne. Abban csak azért kisebb a pénz, mert ott nem maga a cég készíti magának az utakat, ott nyilván az útépítő cégeken keresztül lopják meg a nemzetet.
13
Az még beletelik 1-2 évtizedbe, hogy az elektromos autók környezetbarátabbak legyenek, mint a benzinesek. Jelenleg csak azért preferálják, mert nem a nagyvárosban szennyeznek, hanem vidéken, ahol az erőművek vannak. Viszont a vonat rengeteg autót vált ki, tehát dízellel vagy gőzzel vontatva is környezetbarátabb lenne a vonat.
Nagyobb távolságokra, ahol mindkét tömegközlekedési mód van, a legtöbb ember vonattal utazik inkább. Kényelmesebb, nem egy szűk ülésben kell szorongani, adott esetben fel lehet állni, el lehet menni wc-re, stb. (Kivéve a Flirt-ön, ahol az egész vonaton csak 1, azaz egyetlen wc van, a végállomás előtt hosszú sorokban várakoznak az utasok.)
Rövid távra viszont a busz a jobb, mert megközelíthetőbb helyen vannak a buszmegállók, több helyen megáll a busz, stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!