Mikor selejtezik már le végre a Fecske kocsikat a MÁV-nál?
Úgy adódott, hogy sajnos vonattal kellett vonattal közlekednem. Mikor felszálltam egy ilyen Fecske kocsira, rámjött a hányinger attól a retektől, takarítatlanságtól, vízköves-rozsdás ablakoktól, ami ott fogadott. Légkondícionálás persze semmi, konnektorról ne is álmodjon emberfia.
És akkor e mellett az a narratíva folyik mindenhonnan, hogy közlekedjünk saját autó helyett tömegközlekedéssel. Ezt hogyan is gondolják tulajdonképpen? Utazzak ilyen gyomorforgató körülmények között, ha megtehetem, hogy kulturált környezetben, a saját autómban utazok?
10-es, vasutas vagyok tudom hogy mennek a dolgok. Tudod ha épp végállomáson van akár 10 perc már mennek fel, csak sajnos kicsit kevés az idő ahhoz, hogy 2-3 takarító összetakarítsa mindazt amit egy vonatnyi utas termelt, kezdve az olyan apróságokkal, hogy a chipses zacskót, és üdítős üveget lusta a kukába eldobni, hanem otthagyja szépen elől... na már ezzel elmegy az idő mire összeszedegetik. Aztán akkor még a mellékhelyiségekről nem is beszéltünk, mikor a használt wc papírt ledobja simán a lába elé ahelyett, hogy a wc-be dobná ahova normális ember otthon is dobja.
Szóval lehet akár külföldet mondani, és azt hozni példának, csak épp az a nagy diferencia, hogy nálunk az utazási kultúra a béka alsó fele alatt van, persze tisztelet a kivételnek, itt simán sok emberben nincs meg az, hogy ha valami nem az övé akkor is vigyáz rá, sőt, inkább fordítva, ott nyugodtan lehet állatként viselkedni, hisz nem az övé amit teleszemetel, vagy rongál.
#12 És akkor éjszaka, amikor nem járnak a vonatok, miért nem takarítanak ki? Több órájuk lenne rá. Ehhez képest a vonat korát meg lehet saccolni az összegyűlt retek mennyiségéből.
Az utazási kultúrára a betört ablak elv jellemző. Ha a vonat tiszta dzsuva, akkor az utas sem fog annyira vigyázni rá, mint egy tiszta vonatra.
#13:
Próbálj már meg pár óra alatt egy egész szerelvényt végigsikálni, ráadásul az éjnek évadján. Neked is csak a szád nagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!