Tényleg ennyire alja ez a máv? Már wczni se lehet ha baj van?
Nyíregyről mentem fel Pestre, és hát rámjött a hascsikarás. Nem voltak valami sokan a vonaton, ezért gondoltam mi baj lehet, beülök a wcbe, életemben először.
Én kis naiv. 4 perc után dörömböltek az ajtón. Mondom foglalt. Eltelik 3 perc, ezalatt 3-man akarták rámtörni az ajtót. 2 perc szünet, majd a vonat megáll az egyik állomáson, és kívülről konkrétan kinyitották és rámtörte 2 kalauz az ajtót. Én meg ott ülök a budin, sz*ros seggel és fájó hassal. És közlik velem, hogy azonnal menjek kifele, mert az utasok szerint Nyíregy óta foglalom a wct. (Ekkor közbe 10 percig lehettem bent, Nyíregyet meg 1 órája elhagytuk. Plusz még volt vagy 4 kocsi a vonaton, ahol volt wc). Mondom nekik elnézést, ha megengedik hogy kitöröljem a seggem, akkor kimegyek.
De most komolyan, ez mi? Ülök a wcn, éppen szarul vagyok, és rámtörik az ajtót. Aztán kicsaptam a balhét a vonaton, amit utólag bánok, de nagyon eldurrant az agyam. Mellesleg azt hozzátenném, hogy persze utánam nem ment be senki, addig volt fontos amíg bent ültem. Vagy közbe sikerült nekik megtalálni a másik mosdót.
Amúgy megérné emiatt panaszt tenni? Rohadt kínos helyzetbe hoztak.





Sajnálom hogy ez történt veled, borzasztó élmény lehetett :( dühítő a kalauzok hozzáállása (az utasoktól nem várnék el minimális megértést se...). Az lett volna a civilizált viselkedés, hogy egyszer finoman bekopog, megkérdezi mizu, utána pedig tiszteletben tartja a dolgát végző embert és békén hagy, a többi utasnak elmagyarázza merre a következő wc.
Szerintem teljesen érthető és jogos, hogy utána balhéztál. Az lett volna a minimum, hogy elnézést kérnek utána és megkérdezik segíthetnek-e valamiben.
Ha az segít neked a lezárásban, továbblépésben hogy írsz egy panaszlevelet, akkor megtenném a helyedben. De ha csak jobban felkavarna, akkor elengedném. Személyi következménye biztosan nem lesz, hiszen munkaerőhiány van a vasutasoknál is :(





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!