Vicces buszos/trolis/villamosos/metrós/vonatos sztorik?
Nekem:
1.85-ös buszon 2014-ben elaludt egy utas a végállomáson, a sofőr meg próbáltam felébreszteni, hogy halló, jó reggelt, végállomás!
2.Szintén 85-ös busz, egy évvel később. Ikarus 280-as.Végállomáson leestem a lépcsőről magassarkúban, mellesleg szoknyában voltam.
3. 276E: Egy utast föl akart állni, majd a kezében tartott ételhordó a földre esett, a benne tárolt borsófőzelék pedig szétfolyt a földön.
4. Ugyanitt majdnem a fejemre esett a plafonból egy darab.(valami kapcsolólkat fed le )valszeg nem jól volt rögzítve.
5.9-es buszon valaki elhagyta a cipőjét(kilépett belőle leszálláskor). Visszaszaladt érte, pedig a busz már indult volna. :D
6.Ugyanitt a Muzsikus cigányok parkjánál a bemomdás után üvöltötték, hogy: Szááálunk more!:D (Nincs semmi bajom velük, ez egyébként vicces volt)
7.260-as busz. Bécsi útnál felszálltam a buszra, felmutattam a bérletem és leültem. A csávó aki utánam akart felszállni, még akkor kereste a bérletét. A sofőr így szólt: Jöjjön már mert mennék he! Aztán fölszált és indulás után megtalálta a bérletét amit föl is mutatott.
8.1-es villamosról leszállt egy férfi, fordult egyet és nekiesett a villamosnak.
11.Másnap ugyanitt a kapaszkodó helyett véletlenül egy csajt vállát fogtam meg. (Én is nő vagyok :D)
10. 2-es Metrón hátizsákkal utazatam és csak az egyik vállamra vettem föl. Egy nagyobb fékezésnél az örs előtt egy ülő utas ölében landolt. :D
11. Szintén kettes metró:Volt osztályt árammal sokszor együtt mentünk haza, mert egy irányba mentünk. Beszélgettünk a metrón, mondtam neki valamit, amin ő elkezdett röhögni. Tudni kell, bögy nagyon hülye nevetése van. A környéken mindenki minket nézett.
12.Gyerekkoromban bezártam magam a vonaton a WC-be XD
13. Elestem a vonaton és hatalmasat koppantam, majd a vasútállomáson egy lépcsőnegismételtem ezt.
Majd írok még, ha eszembe jut!:D
Nem semmi memóriád van, hogy ilyen "sztorikra" emlékszel, ráadásul ilyen részletesen. Gratulálok.
Nekem a legviccesebb talán az volt, amikor egy parkoló autótól nem fért el az 56-os villamos, majd a villamosvezető a hangosbemondón megkért 4-5 erősebb utast, hogy rakják arrébb.
"A sofőr így szólt: Jöjjön már mert mennék he! Aztán fölszált és indulás után megtalálta a bérletét amit föl is mutatott."
Hát ezen én is szarrá röhögtem magam, még be is fostam közben.
"1.85-ös buszon 2014-ben elaludt egy utas a végállomáson, a sofőr meg próbáltam felébreszteni, hogy halló, jó reggelt, végállomás!"
Ebben neked mi a fene annyira vicces? 😕 Ezen talán egy 7 éves tud röhögni.
Mondjuk a helyesírásod is kb. olyan szinten van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!