Hogyan tudnék lebuktatni egy olyan személyt, aki hamis bérlettel tömegközlekedik Budapesten?
8, 10: Valóban nem kell több adót fizetnem, csak épp az a pénz, amit a kedves polgártárs elkummantott, nem folyik be a közlekedési szolgáltatóhoz. Ezeket a szolgáltatókat pedig az államháztartás finanszírozza. Azt pedig jórészt kik finanszírozzák? Na? Igen, te, én, más adófizetők.
És kůrvára nem mindegy, hogy egy csaló paraszt miatt ebben az egyenletben mennyi a bevétel a használóktól és mennyi úgy általában az összes adófizető állampolgártól. Ha mást nem, szarabb állami szolgáltatásokban megfizeted szépen azt, hogy Ubulka kamu bérlettel mászkál.
Be kell lépned ellenőrnek, és jól tettenérni.
Az úgy szerintem nem működik, hogy odaszólsz a BKK-nak, hogy XY hamis bérlettel mászkál, vagy rámutatsz az illetőre egy arra járó ellenőrnek, hogy vizsgálja meg rendesen a bérletét.
"Az elmaradt bevételt (pontosabban: a még nagyobb hiány utáni kompenzációt) szerintetek Lölőke teszi be a kasszába vagy esetleg a többi utas ÉS az adófizetők összessége?"
Azt nem, de a nem elmaradt bevételt a Lölőke-félék veszik ki a kasszából.
Én nem veszek évek óta bérletet, és még így is a bérletvásárlók vesznek ki az én zsebemből. Hogy miért?
Mert én fizetem meg más kerületek sokkal színvonalasabb szolgáltatását, mint amit itt, Soroksáron biztosít a MÁV&BKK Co. a pusztában végződő hévvel és a főpolgármesternél öregebb szerelvényekkel.
Milyen látványtervért? A valóságban is úgy néz ki:
[link] ,19.038815,3a,75y,77h,80.73t/data=!3m6!1e1!3m4!1stBTh28soo9XsCA0v9mY_Uw!2e0!7i16384!8i8192
Itt az eredeti kép, nem látványterv, sima utcai kép. Persze megértem, hogy keverhető a látványtervvel, olyan szép. Abból a rengeteg pénzből, amit tőlünk ellopnak nem is csoda.
[link] ,19.0388889,3a,75y,92.07h,85.72t/data=!3m8!1e1!3m6!1sAF1QipMLPItnbLrOqNUWn06PUpvelyov8KWSjBXqJSl0!2e10!3e11!6shttps:%2F%2Flh5.googleusercontent.com%2Fp%2FAF1QipMLPItnbLrOqNUWn06PUpvelyov8KWSjBXqJSl0%3Dw203-h100-k-no-pi0-ya38.31001-ro0-fo100!7i6000!8i3000
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!