Mindig ilyen béna leszek?
Egy hónapja van jogim és amióta megvan annyira rosszul megy a mi autónkkal a vezetés. Sajnos az egyikből nem látok ki semmit, már majdnem ért egy baleset, a másik kocsinkon pedig nem tudom kezelni a kuplungot. Teljesen más mint az az autó amin tanultam. A vizsgámon a vizsgabiztos is azt mondta, hogy nekem úgyis elveszik majd a jogimat. Van rá esély, hogy én valaha jól fogok vezetni? Amíg tanultam nagyon jól ment és élveztem is a dolgot, de amióta ért pár kudarc rettegek autóba ülni és az első lefulladás után a sírás kerülget. Már lassan azon vagyok, hogy visszaadom a jogsimat, mert senkiben és semmiben nem akarok kárt tenni. Más is volt így?
18/L
Köszönöm azoknak akik tartották bennem a lelket és nem lehurrogtak. Apukámmal szoktam menni és egy ideig nagyon jól is ment, mindig dicsért, de nemrég elutaztam egy hétre és mire hazajöttem a kocsi pont szervizbe került. Így kihagytam két hetet. Ráadásul elég nehéz vezetni a mi kocsinkat, mivel csak kétszemélyes és hátul pedig egy nagy raktér van. Nem igazán látok ki belőle. A negatív kritikát is köszönöm, ha nem megy hónapok múlva se akkor többé nem ülök autóba. Annak akinek meg soha nem volt semmi problémája a vezetéssel, és a kezdetektől tökéletesnek érzi a dolgát, annak csak annyit tudok mondani, hogy gratulálok, örüljön neki.
Valaki írta, hogy ha pesti vagyok segítene. Sopronban lakok, de azért köszönöm szépen. Szerencsére elég kisváros. Este egyedül fogok elmenni amikor nincs forgalom. Majd megírom mi volt:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!