Kezdőoldal » Közlekedés » Közlekedésbiztonság » Szirénát hallva miért az első...

Szirénát hallva miért az első reakció a sofőrök részéről a szinte állóra fékezés?

Figyelt kérdés

Többször láttam már hasonlót, a mai betette a kaput. Két sáv, két irány, egy átlagos út. Szemből szinte az üres sávban két mentőautó közeledett szirénázva, szabad útjuk volt a sávjukban, erre az előttem lévő beleállt a fékbe, lehúzódott az út szélére felverve ezzel egy csomó port, hogy elengedje a mentőket, miközben erre semmi szükség nem volt, mivel a saját sávjuk teljesen szabad volt. Sajnos nem tudtam máshogyan reagálni, minthogy egész végig nyomtam a dudát, de nem értette miért vagy a szirénától nem hallotta.

Volt régebben egy hasonló eset, 2x két sávos út, a mentőknek szabad útjuk volt a belsőben, az előttem lévő és én is a külső sáv jobb oldalára húzódtam, miközben majdnem belementem az előttem lévőbe, mert úgy gondolta, közel állóra fékez a lehúzodás mellé.

Személy szerint keresem honnan jön a hang, meglátva a mentőt mérlegelek, szükséges-e tennem bármit, nem pedig állóra fékezek a sziréna hangjára. Ilyen még nem volt, de ha útjában állnék egy mentőautónak, akkor sem fékeznék egyből, keresve a rendelkezésre nem álló helyet, hanem gyorsítanék, hogy ne akadályozzam és amint le tudok húzodni annélkül, hogy a mentőt ezzel mögöttem teljesen lelassítanám, megteszem.



2019. márc. 5. 21:13
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:
Sorry, de a dinamikus vezetés nem azt jelenti, hogy szirénaszóra reflexből reagálsz és elvárod, hogy mindenki más hozzád igazodjon. Lehet, hogy az előtted álló feleslegesen húzódott le, de a mentőnek legalább nagyobb oldaltávolságot adott. Ez miért akkora baj? Amit egyébként nem értek, hogy azt írod feleslegesen húzódott le, de közben azt is írod, hogy te meg majdnem nekimentél, mert befékezett előtted, tehát ha ő feleslegesen húzódott le, akkor a te lehúzódásod nem volt az?
2020. márc. 5. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!