Ti az alábbi helyzet miatt nem lennétek idegesek?
Valszeg jó régen kreszvizsgázott mert akkor kellett indexelni a körforgalomba való behaladáskor, már évek óta nem kell. Szóval kitette az indexet, balfsz volt és úgy hagyta. Ez nem tűnt fel neki de az, hogy valaki kimegy elé már igen. Velem hasonló történt a napokban, a tökéjcsávó nem látta, hogy már fél órája indexel mert be akarok kanyarodni, és mikor bekanyarodtam beüvölt az ablakon, hogy INDEX. Ha nem lett volna olyan a forgalmi helyzet akkor bizony kapcsolok egy hátramenetet és elbeszélgetek vele arról, miért engem bámul 2 perce ahelyett, hogy az irányjelzést figyelte volna. Amúgy szrul vezetnek, 15 év alatt 3 majdnem-balesetem volt, mindegyiket ffi cseszte el. Van akinek ez alapból nem megy, rájuk kell hagyni.
35N
Kedves Kérdező!
Idióta sofőr mindig volt, van és lesz az utakon! Aki arrogáns, téged hoz veszélybe, szabálytalankodik - és utána még neki áll feljebb. Szoktam mondani, hogy a vezetési rutinba az is beletartozik, hogy mások butaságát, böszmeségét nyugodtan tudjuk lereagálni.
Egyébként én is ugyanazt csináltam volna, amit te.
6-osnak nagyon igaza van!
A körforgalom még könnyebb eset, de egy alárendelt útról, nagy forgalomban kikanyarodni soká tart. Logikus, hogy ha valaki balról jön és jobbra indexel, akkor arra számítok, hogy az én utcámba lekanyarodik, tehát nem fog keresztezni, ha kihajtok.
A körforgalom annyival jobb, hogy ott - mivel mindenki állandóan kanyarodik és előtte elsőbbséget adott, túlságosan gyorsan senki nem tud hajtani. Épp ezért, ha direktben nem akar beléd hajtani, ő is le fog tudni lassítani, ha kihajtasz eléje. Én épp ezért ki is hajtottam volna. A KRESZ szerint egyébként is, ha elsőbbsége van, akkor nem kényszerítheted haladási iránya vagy sebessége HIRTELEN (!!!) megváltoztatására. Tehát kényszerítheted arra, hogy enyhén lassítson. Én ilyenkor elég erős gázzal szoktam megindulni (kivéve hóban, jégben), úgyhogy nálam működne ez. Az más kérdés, hogy aki mutogatni akar, az emiatt is mutogatna. Én úgy fogom fel, hogy én el akarok jutni a célomhoz, ő meg ki akarja adni a (munkahelyi, párkapcsolati) feszültséget magából. Mindkettőnk vágya teljesülni fog. :DDDDDDDDDD
Más:
Kedvencem ennek a szituációnak az ellentéte. Amikor az autós index nélkül kihajt a körforgalomból. Ott van egy zebra és egy biciklis átvezető szaggatott csík. A biciklisnek van macisajtja, tehát elsőbbséget kell adnia. De ha az autós nem indexel le (vagy csak az utolsó pillanatban), akkor a biciklis nem tudhatja, hogy keresztezni fogja az ő útját. Ha az autós nem indexel, joggal számít a biciklis arra, hogy az autós bent marad a körforgalomban, és ő meg megindul. Csórikám meg kihajt a körforgalomból, dudál, mutogat, letekeri az ablakot és ordít ki az autóból. Volt ilyen tapasztalatom biciklisként. :DDDDD
Az a baj, hogy sok ember minden mással el van foglalva azon kívül hogy épp vezet. Zenét bömböltet, az utastársával beszélget, mobilozik. Volt olyan, hogy kilométereken át követtem úgy valakit, hogy végig kint volt az indexe mire észrevette. Vajon mit csinált? Épp verte? :-D
Vagy pl. mikor a sógorom az autópályán a belső sávban halad 140-el és akkor jut eszébe hogy valamit megmutat a telefonján, elkezdi nyomkodni és persze lefelé néz. Ráüvöltöttem, hogy most azonnal hagyja abba, mert kivágom a telefonját az ablakon, ölje meg magát akkor amikor nem vagyok vele. Persze ez már nem tartozik ide szorosan, de fő hogy pasi sofőrök között is akad sok idióta. Vagy mikor nő szerencsétlenkedik előttem már percek óta és megelőzöm. Mit látok? Hát persze hogy telefonál.
Hibáztam már én is mióta vezetek, de azt vettem észre mindig annak áll feljebb legtöbbször akinek nincs igaza.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!