Az miért van, hogy motoros szezonban naponta cikkeznek motorbalesetről?
Ez nem a jármű-kategória függvénye. A halálos balesetek mindig megütik a média ingerküszöbét, ahogyan a látványosabb vagy több súlyos sérüléssel járó más balesetek is. (Talán a halàlos kimenetelű vonat-gyalogos balesetek az egyetlen kivételek, mert ott többnyire a bozótosba kellene kivonulni forgatni és nem is látszik semmi.)
Ezen kívül van ebben közérdek is: felhívni a többi közlekedő figyelmét a motorosok jelenlétére. Tegnap is az egyetlen értelmes országos adón kiemelték, hogy 70 százalékban az autósok hibàjából következnek be a motorosbalesetek, azon belül is sok az elsőbbség meg nem adása. És ezt alá is írom autóskènt, mert magam is nehezebben észlelem az A oszlop takarásában érkező motorosokat - elkerülhetetlen, hogy az ember kicsit előrehajoljon és benèzzen az oszlop mögé.
Ne feledjük, hogy az autózás, és a kerékpározás, bármely átlag ember életéhez hozzátartozhat. Viszont aki odáig eljut, hogy motorra üljön -és nem robogóról(!) beszélünk- azok között elég ritka, visszafogott kispolgár, illetve a közbiztonságra kínosan ügyelő, megfontolt közlekedő.
Vagyis alapból sokkal nagyobb a kockázat.
Így aztán, nincs mit csodálkozni, a sokszor szomorú statisztikán. :(
Sok tényező befolyásolja a balesetek kimenetelét, kikanyarodnak eléd, ha megcsúszol az íven és szemből pont jönnek akkor lehet azok lesznek az utolsó másodpercek(alig pár hete történt itt a Mátrában), én Bükk közeli lakos vagyok, járok is idényben felfelé sokat, Felsőtárkánynál a tapasztaltabbakat is megfogja a szakasz, nem szégyen ha valaki vissza vesz és csak csorog lefelé, de legalább egyben haza ér a motorjával, és nincs gond.
Akik lebecsülték a komolyabb 180+ lóerős gépeket, ott többnyire nem volt második esély, látva egyszerűnek tűnik egy szerpentinezés, viszont amikor oda kerül a sor(magamat is beleértve) akkor egy esetlen ember köszön vissza, a bátortalanság miatt, a legtöbb emberre még csak az sem mondható hogy nyomatékból motorozna mert arra elég egy kisebb is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!