Ha mindkét fél szabálytalanul közlekedett, kit lehet vétkesként kikiáltani?
Tehát van 2 ember akik rosszban vannak. Az 'A' ember gyalogosként szabálytalanul kel át az úttesten gyalogosátkelő nélkül egy másik emberrel, tehát tanúval, úgy hogy meg bizonyosodtak róla, hogy biztonságos. Közben mikor leléptek az útra, felbukkan egy autós amiben a rosszakaró 'B' ember ül, és mikor felismerték egymást az autós beletapos a gázba úgy hogy majdnem elüti a 2 gyalogost.
Ez esetben mennyire van értelme feljelentést tenni az autós ellen szándékos testi sértésért, stb.?
Mindenképpen érdemes feljelentést tenni, legfeljebb nem lesz haszna.
Egyébként, attól, hogy átkeltetek az úttesten, holott nem volt zebra, nem biztos, hogy szabálytalankodtatok. Ha nincs a közelben, akkor nyugodtan át lehet menni (legalábbis tudtommal), de az elsőbbség nem a tietek.
Egyébként pedig attól, hogy szabálytalanul megy át valaki a zebrán, még nem vagyok rá jogosult, hogy elüssem (még direkt gázadás nélkül sem). Mindent el kell követni annak érdekében, hogy elkerüljem.
Persze egy ilyen dolgot nagyon nehéz lenne bizonyítani plusz tanúk, kamerafelvételek nélkül, de hátha.
feltétlenül mélyíteni akarod a harag árkát? teljesen felesleges ezzel foglalkozni. kicsit dühöngtél, oszt jónapot.
Itt Budán a sűrűben ez haragos nélkül is bármikor előfordul.
Ha mindkét fél bizonyíthatóan szabálytalan volt, akkor természetesen mindkét résztvevő megkapja a magáét. Azt, hogy a gyalogos szabálytalan volt-e majd eldöntik.
Egy ilyen esetben viszont biztos hogy az autós húzza a rövidebbet, mert amit ő csinált, az szándékosan elkövetett közúti veszélyeztetés. Ez már bűncselekmény kategória. A gyalogos legfeljebb csak szabálysértést követhetett el.
Érdemes-e feljelenteni? Döntse el a gyalogos! Őt veszélyeztették, de őt is megbírságolhatják szabálysértésért, ha úgy találják hogy az volt.
Megítélésem szerint az ilyen ember egyszerűen pszichológiailag alkalmatlan a közlekedésben való részvételre, így valamilyen módon el kell venni a kedvét legalább a szándékos veszélyeztetéstől.
Mi történt itt? A gyalogosok átkeltek az úton, ezek szerint az érkező autós biztonságos távolságban volt. Az autós azonban a haragosát észlelve gyorsított és veszélyeztethette a gyalogosok testi épségét.
Ha itt tényleg kellett a gyalogosok köztehatása a baleset elkerülésére (pl félreugrottak), akkor egyértelmű a szándékos közúti veszélyeztetés megvalósulása. Nyugodtan fel lehet ezzel jelenteni.
Ha viszont már bőven elhagyták a gyalogosok az úttestre és utána zúgott el mellettük az autó, akkor jó eséllyel nincs miről beszélni jogi szempontból.
Így van, film nélkül ebből nem lesz semmi. Nem lehet bizonyítani, hogy az illető gyorsított vagy ráhúzta a kormányt a gyalogosra. Simán mondhatja a sofőr, hogy a gyalogosok féktávon belül léptek elé, és ő alig tudta kikerülni őket.
Ha bemondásra menne, akkor bárkit fel lehetne jelenteni alaptalanul is, még akkor is, ha egyáltalán ott sem voltak a gyalogosok.
Balesetnél persze lenne helyszínelés, amire lehetne alapozni egy bizonyítási eljárást, de így semmi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!