Ki a felelős lakott területen (községben) a közlekedési táblák kihelyezéséért?
Akkor ezt értsem úgy, hogy szerinted az is rendjén van, ha valaki nem vesz észre egy zebrát? Nem szívesen kelnék át előtted gyalogosként...
Egyébként azt írtad, hogy a főút irányába haladtál és hogy ellopták a táblát onnan. Tehát a) tudtad, hogy ott van a főút, b) tudtad, hogy szokott lenni ott egy tábla, ebből következik, hogy ismerted azt a helyet.
Egyébként ha már elismerted a felelősséget, akkor késő bánat.
Ha bizonyítani tudod, hogy az adott időpontban nem volt tábla, ami szabályozza az elsőbbséget, akkor joggal hivatkozhatsz arra, hogy ennek hiányában a jobbkézszabály alapján a bal felől érkezővel szemben elsőbbséged van és te ennek tudatában hajtottál a kereszteződésbe.
Ismered az erősorrendet: rendőr, lámpa, tábla, jobbkéz...
Emberek! A táblák azért vannak, hogy adott esetben azok is biztonsággal megadhassák az elsőbbséget a védett útvonalon közlekedőknek, akik életükben nem jártak ott. Máskülönben minek költenénk táblàkra? Egyszerűen helyben kihirdethetnék, hogy a Petőfi utcán haladóknak van elsőbbsége és kész.
Jelen esetben az elsőbbséget tábla NEM szabályozta. Útburkolati jel sem volt. Tehát marad a jobbkézszabály.
1. eset: A főútvonalon haladó a közúti jelzésekből nem tudhatta, hogy védett útvonalon halad. Ez esetben KIZÁRÓLAG ő a felelős a balesetért akkor is, ha ugyanott vezet már 30 éve és eddig ott volt a macisajt.
2. eset: A főútvonalon haladó a Főútvonal vagy Kereszteződés alárendelt úttal táblából úgy tudhatta, hogy neki lesz elsőbbsége. A mellékútról érkező erről nem tudott, tábla híján. Itt màr vizsgálandó a közútkezelő felelőssége, persze kérdés, hogy minden tőle telhetőt megtett-e a hiány megszüntetésére. Ha igen, akkor jó eséllyel mindenki maga viseli a kárát, vagy tényleg elkezdődhet a jogi csatározás akkörül, hogy ki vezetett az út és látási viszonyoknak megfelelően és ki nem.
3. eset: A főútvonalon haladó ugyan nem tudhatta közúti jekzesekbol, hogy védett útvonalon halad, de a mellékútról érkezőnek volt előjelző tábla. Ez esetben felmerül a mellékútról érkező vétkessége is.
Tovább bonyolitaná a helyzetet, ha lett volna útburkolati jel, de az mondjuk nem látszik hó, tócsa, sárfelhordás, festékkopás miatt.
"Nem volt útburkolati jel.NEm volt előjelző tábla.Egy kis zsákutcából jöttem.A merőleges út pedig főút volt.TEhát nem voltak egyenrangú utak."
Mivel zsákutcából jöttél, amikor odamentél a főutat használtad, arról fordultál le, azaz tudnod kellett volna, hogy főútra fogsz kikanyarodni és nem lesz elsőbbséged.
A # 13 elég jól összefoglalta.
Talán a 2. pontban más a véleményem, mert szerintem ebben az esetben mindenképpen kinéz neked valami kártérítés, esetleg nem 100 %-os.
Hogy melyik utca szélesebb, melyik hosszabb, melyiknek jobb a burkolata, meg ilyenek, azok egyáltalán nem számítanak a KRESZ szempontjából. Csak az számít, hogy van-e bármilyen módon jelezve az elsőbbség kérdése. Ha nincs, akkor bizony az jobbkezes kereszteződésnek minősül.
Honnan tudhatnád másként, idegenként, hogy nem zsákutca az is, ahonnan a másik fél jött?
A fő kérdés: van-e bármi bizonyítékod, hogy nem volt ott a tábla? (Gondolom, rendőrség nem volt helyszínelni.)
Ha nincs fotód, és még mindig fennáll ez a helyzet, akkor le kellene fényképezni a kereszteződést a zsákutca irányából, plusz ahonnan a másik fél jött, ott az utat végig az előző kereszteződéstől kezdve, hogy van-e neki bármi táblája, ami arra utal, hogy nem neked volt elsőbbséged a jobbkéz miatt.
(Ha messze laksz, talán az is fotózgat neked, akinél dolgoztál.)
Ha a közútkezelő (kb. önkormányzat) hibája volt, akkor be kell menned, és miután elmagyaráztad a helyzetet, kéred, hogy térítsék meg a károdat, ellenkező esetben ügyvédhez fogsz fordulni, és a teljes perköltséget is az önkormányzat fogja fizetni. Elképzelhető, hogy erre felajánlanak valamit.
Ha olyan a helyzet, hogy a másik karambolos félnek kellett volna elsőbbséged adni a részedre, akkor lehet, hogy arra fognak hivatkozni, hogy a te károdat az ő biztosítójának kell fizetni, az ő kárát meg az út fenntartójának.
Sajnálatos számodra, hogy a felelősségedet elismerted, mert lehet, hogy ez miatt nem fogsz kapni senkitől semmit.
Amúgy az önkormányzattal kapcsolatos alkudozásban nem sokat számít, hogy a másik félnek mit írtál alá, mert azt a papírt ők úgysem fogják látni.(Esetleg per esetén, ha utánajár az önkormányzat ügyvédje, ami nem túl valószínű.) Ezt te se hangoztasd, hogy te hibás lettél volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!