Amikor az M1-esen levillogtatnak akkor mit szoktál csinálni?
Most komolyan ilyenekkel foglalkozol?
Ahogy Mucsi mondaná, a hülyék olyanok, mint a buszok, 10 perc múlva jön a következő.
0) Körülnézek, hogy nem csinálok-e éppen hülyeséget. Példa: M7-esen a háromsávos szakaszon én szoktam villogni, amikor bennfelejti magát a hülyéje a középső sávban.
1) Nézed a tükröket. Messziről ki lehet szúrni, ha olyasvalaki közeledik, aki le akar majd vilogni - az ilyet engedd el, legfeljebb mögé sorolsz majd be. Hadd menjen, az ő dolga, te meg nem vagy rendőr.
2) Ha már éppen előzök egy sort, és úgy ér utol, és sértődik meg, hogy nem szabad a pálya, akkor egyrészt gyorsítok, másrészt, amikor látható, hogy biztonságosan ki fogok tudni sorolni (tehát pl. nem kell keményen fékeznem, legfeljebb a gáz-elvétel elég), akkor a manőver előtt korábban rakom ki az indexet, jelezve, hogy észrevettem hogy nem fér a zabszem a seggébe és nem fogok szívózni.
Összességében én azt gondolom, hogy az ilyen helyzetekben kifizetődőbb előzékenynek maradni. Valami "szoftverhiba" úgyis van a másik fejében, nem tudod, hogy miért siet, nincs is közöd hozzá. Mivel a KRESZ szerint még csak nem is zavarhatod, (irreleváns a sebességhatár szerintem), ezért szerintem a leghelyesebb, ha az ésszerűség határain belül maradva mihamarabb elengeded.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!