Az M1/M7 autópálya bevezetőn le kell lassítani a Budapest táblánál?
A lakott terület tábla az autópályán van kitéve. Előtte 100-zal lehet menni, a 80-as tábla pedig pár méterrel a Budapest tábla mögött van kint a következő villanyoszlopnál. Akkor addig csak 50-nel lehet menni, hiszen lakott területre értünk?
Itt az utcakép a helyről:





#9, folytasd csak nulláska, hallgatlak.
Amúgy az M0 lakott területen is 100 vagy 110, de folytassátok csak.
Olvasta valaki Goldingtól a Legyek urát?
Ott is mindig az maradt kisebbségben, akinek igaza volt. A végén a többiek megölték, mert mindig előre megmondta, hogy mit rontottak el.
A fórum detto ugyanaz, az ember egy ostoba állat, viszi a csordaszellem, és nem csak a regényben.





Az megvan, hogy ez itt Budaörs közigazgatási határán belül van?
És folyamatos 100 a sebességhatár már egy ideje. Az M1 felől Biatorbágy után van egy rövid 130-as szakasz, aztán 100, és valahol a régen Osztyapenkonak hívott csomóponttól kezdve lesz 70, majd 60 0 határ.
De kedves idióták, fékezgessetek csak nyugodtan 100-ról 50-re, ti bajotok, remélem egyszer egy időben mögöttetek lassítani nem tudó kamion alól vakar ki a tűzoltó.





A lakott területes tábla csak a default korlátozásra hat. Ha van előtte akárhol egy akármilyen tábla, azt csak kereszteződés oldja vagy másik tábla.
Múltkor valaki linkelte is a vonatkozó részt, de most nem találtam meg.





"#9, folytasd csak nulláska, hallgatlak.
Amúgy az M0 lakott területen is 100 vagy 110, de folytassátok csak. "
"Ezen az alapon az M0 teljes hosszának nagyobb részén is csak 50-el lehetne menni, mert Bp közig. határán belül van. "
Nos folytatom: az M0 hiába van közig határon belül, a közlekedésben csak az számít, hogy ki van-e téve a "Lakott terület kezdete" tábla, és olyan a nulláson nincs!
A KRESZ nem határoz meg "lakott területen autópályán" sebességhatárt, csak a lakott területen alkalmazható általános sebességhatárokat. Tökmindegy, hogy autópálya, autóút, vagy főút, a kitáblázástól - ha egyéb tábla nem rendelkezik másképp - 50 km/h a megengedett sebesség.
Felhozhattad volna a Ferihegyi gyorsforgalmi utat is példának, ami lakott területen van és pár hete még 90-nel szabadott "száguldozni" rajta, de az se áll meg, mivel a kezdeténél ki van téve a "Lakott terület vége"
Na ennyit a "KRESZ tudorkodásról", te meg add vissza a jogsidat!
:D





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!