Ha hátra lehet nézni, akkor hülyeség tükörből tolatni?
Van egy barátom akinek ez a tükörből tolatás a mániája (de nem tud), mert az apja kamionsofőr, és az padlógázzal is bárhonnét kitolat tükörből.(egyébként ez igaz)
Nekem is mindig azt mondja,hogy tolassak tükörből, az a vagány stb...de én meg utálok, főleg ha egyszer hátra is lehet nézni.
Pl. egy utcából simán kitolatok padlógázzal ha hátranézhetek, míg tükörből szintén megy, de elég időigényes, és agyilag is fárasztó.
Vezettem már áruszállítót, és ott nem volt mit tenni, tükörből tolattam, és nem is törtem szét,bár lassú voltam.
Ugyan így az udvarunkba is tükörből tolatok, mert itt már annyira ismerem a járást.
De idegen helyen egyszerűen utálok így tolatni.
Mindketten iskolába járunk még, és mindketten sofőrök szeretnénk lenni a későbbiekben, erre fel megy ez a méregetés.
Gyakorlásnak nem lenne rossz mindig tükrözni, de én személy szerint úgy vagyok vele,hogy majd ha tényleg nem tudok hátranézni, akkor úgyis megtanulom a trükkjeit ennek, de ha hátrafordulva időt nyerek, és biztonságosabb is, akkor minek kockáztassak?
Biztonságosabb, ha hátranézel. Ha mögötted van egy alacsonyabb tárgy vagy egy gyerek, azt adott esetben nem látod a tükörből.
És a barátod a belső tükröt sem használja?
A belsőbe is bele-bele pillant.
Igazából neki az a lényeg,hogy tükörből menjen, nem pedig hátrafordulva.
(azt nem tudom,hogy végiggondolta e,hogy a nagyobb teherautókban,zárt furgonokban nincs belső tükör)
Na, most nem leszünk haverok.
Én is kamionos vagyok, 15 éve, és csak röhögök a lúzereken akik forgolódnak mint a vetési varjú.
Ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem kell hátra nézni, lehet valami pont középen is. De kamionnal nem lehet.
Nekem meg a hátra forgolódás lenne nehézkes.
Más részről: ha tükörből tolatok, előre megmarad a perifériás látómezőm, ergó, van infóm arról mi történik elől, ha kanyarodsz hátramenetben, akkor "kaszál" a kocsi orra és nekem csak a szemem kell áthelyezni, aki hátra fordul, az meg forgolódhat előre - hátra.
Tehát szerintem: a profi tükörből tolat és hátramenetben (bizonyos helyzeteket nem számítva) parkol be.
Értem én,hogy kamionnal nem lehet, de most személyautóról beszélünk.
Nem pontozlak le, attól ne félj, csak a véleményed, kicsit olyan,mintha....mintha egy rendőr azt mondaná,hogy lúzer az aki nyáron rövid gatyában járkál,és nem bírja a meleget, mert ő nyáron 40 fokban is hosszú gatyában van.
Én is kibírnám, de minek?Semmi értelme.
Ugyan így, ha lehet, és könnyebb hátrafordulva tolatni, akkor minek erőltessem a tükröt?
5.
Elmondtam. Mert ha tükörből tolsz, előre és oldalra is látsz közben.
Persze ha szükséges érdemes hátra nézni, akár kiszállni is szűkebb helyeken, de végül is részemről mindenki azt csinál amit akar.
Ha sofőr akarsz lenni,akkor haverodnak van igaza,mert ő már most szoktatja magát ahhoz ,hogy ott úgyse tud hátranézni.Ezzel megkönnyíti a helyzetét,mert mikor élesben lesz rá szükség ő nem akkor lesz a tanulási fázisban.
Minden egyéb esetben,tehát ha valakinek esze ágában sincs zárt kocsit vezetni,felesleges a tükörből tolatás erőltetése,mert azzal kevesebb az infód mintha hátranézel. Hacsak em meszes a nyakad..Persze vannak ilyen lőrés méretű ablakkal ellátott kocsik ott meg van jó esetben hátsó kamera -radar.
#4-es válaszát kell fedolgozni. Én sem tudom elképzelni a hátrafordulást. Régen,amikor tanultam, egyetlen oktató sem mondta, hogy hátra kell fordulni, a tükörnek elegendőnek kell lenni. (most hagyjuk a tolatáshoz igénybevehető segítőt)
Amikor buszt, kamiont, csukott furgont vezettem, soha nem hiányzott a középső tükör.
Most a személyautóból is csak tükörből tolatok.
A lényeg, amit a négyes megfogalmazott: tükörből hátra is látsz és előre is...majdnem 360 fokban.
a szembeszomszédom nem tud tükörből tolatni..amikor balon hátrafordul, jobb hátul biztosan történik valami..
szóval tanulj meg csak tükörből..könnyebb, kényelmesebb lesz az életed. meg talán másé is.
8.-hoz. most lőrésnyi ablakos sportkocsim van, ahhoz a gyár(tervezők, konstruktőrök)pont megfelelő(szükséges)méretű tukröt fabrikáltak.
olyan, hogy tolatáskor nem vettem volna észre kisgyereket, vagy kiskutyát, még nem fordult elő...
ha ennyire zavar a tükör, akkor ne erőltesd, fordulj hátra nyugodtan..lehet, hogy ez a legjobb, csak még én nem tudom.
Csak lepontozós válaszokat igyekszem adni, úgyhogy kérem a pirosat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!