Szerintetek a motorozás vagy a repülés a veszélyesebb?
Mindkettő átkozottul szór, az a helyzet. Nagyon nem mindegy, mivel, hol, ki, hogyan közlekedik.
A repülővel nagyobbat lehet esni, de már motorral sem nagy ügy meghalni, szóval passz. Bár úgy gondolom, rutinos pilótának lenni több időbe kerül. Viszont nem is kezd bele akármelyik forrófejű ifjonc... Szóval ha összehasonlítjuk mondjuk a halálesetek, balesetek számát, mit sem érünk, mivel teljesen más az emberi tényező.
Lényegesen többen motoroznak, mit ahányan repülnek, sőt az meg igencsak ritka, hogy valaki kellő ismeretek nélkül repülőgépet, helikoptert vezessen.
A légi közlekedés legnagyobb veszélye a terrorizmus, ritka a gépvezetők hibájából eredő baleset (bár van rá példa), a motoros baleseteknél pedig a fő ok , hogy valaki hibázik.
Két külön világ, nem összehasonlítható, illetve nincs értelme a kérdésben felvetett összehasonlításnak.
Repülésnél most azt érted, hogy felülsz egy repülőre, amin végig aludhatsz, és jó eséllyel oda is érsz? Nem is lehet összehasonlítani a 2-őt.
A motorozás qrva veszélyes üzem, nagyon védtelen vagy, és ráadásul a legtöbb motoros jelentősen túllépi a megengedett sebességet, nem tartja be a szabályokat, stb (én is ilyen vagyok). Jó eséllyel előbb utóbb történik valami, rengeteg motoros baleset van, ahhoz képest, hogy relatív nagyon alacsony a számuk a motoroknak az utakon.
Egy repülőre felülsz, elrepülsz USA-ba, majd vissza, 99%, hogy letudod a 16.000 km-t sérülésmentesen, és egyben. Míg motorral letolni 16 ezer km-t problémamentesen, az igen nagy szó, és végig veszélyben vagy.
Repülni nem veszélyes, lezuhanni veszélyes.
Motoron ott vagy a "földön", ott a sebességed, és
villámgyors reakció kell hozzá, hogy ne legyen baj.
Nincs idő, lehetőség módosítani, ha pl megcsúszik a
motor, elveszíted az egyensúlyod, vége.
Repülésnél veszítesz a magasságodból, elfúj a szél
oldalra, stb, ez mind korrigálható, ráadásul ott az
elektronika, ami a szádba rágja, ha gond van. Átesni
ritkán szoktak a pilóták :)
Egyébként is a repülésnél a legveszélyesebb dolog a
leszállást, de csak azért, mert ott is túl közel van
a föld...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!