Kezdőoldal » Közlekedés » Közlekedésbiztonság » Miért lettek ennyire "harciasa...

Miért lettek ennyire "harciasak" a magyar autósok?

Figyelt kérdés

Ahogy terjednek az orosz "fight" videók, úgy egyre keményebbek a magyar autósok is.

Nem tudom, de amíg nem volt ilyen sok kemény orosz, addig nem tapasztaltam itthon ezt a mentalitást, bár akkor még nagyon kezdő sofőr voltam.

Mintha átvennék az emberek, mert a neten nevetnek az orosz őrültségen, és akkor mi miért ne?!

De lehet csak én látom így, nem tudom, most majd kiderül.

Hogy valami konkrét dolgot is mondjak, kertvárosban a szűk utcában mentem 50-el (ennyivel lehetett, de egyébként bevallom, nem az útviszonyoknak megfelelően mentem)

Jött is a kanyarból szembe egy öreg, és ha nem húzódik le eléggé akkor csatt lett volna.

Ügyet sem vetettem rá, elmentünk egymás mellett, de ő meg megállt, és kiszállt, mutogatott utánam.

De ugyan így szálltak már ki nekem pirosnál is.

Mindezt 1 éven belül.Előtte csak a pofázás ment, most már ki is ugranak.

Nem szoktam megállni, és kiszállni, nehézsúlyú amatőr bokszoló vagyok, és fontos nekem a sport, nem kell nekem az eljárás az ilyen hülyék miatt, úgyis tudom,hogy lepuffantanám fél perc alatt.Komolyan, pocakos, 50-es öreg kiszáll, kondi nélkül, nem értem mit hisz?!Hozzá még bokszolónak sem kell lenni,hogy lecsavarják.

Én sosem fogok ilyenek miatt kiszállni, egyedül akkor ütnék, ha kiszedne a kocsiból, de inkább elhajtok ha nem történt semmi.

Frusztráltak az emberek, megértem, én levezetem a teremben, így nem vagyok az, ők talán nem tudják levezetni, csak így.De ez akkor is evolúciós zsákutca, mert oké,hogy ő kemény, de nem gondol bele,hogy ki ül a másik autóban?

Szerintem engem nem lehetne úgy feldühíteni,hogy balhézzak, főleg nem mert egyből arra gondolok,hogy mivan ha egy olyan ember ül a másik autóban mint az edzőm?Ott verne agyon a géppuska kezeivel.


A kérdésem megerősítésére, itt is sok ilyen "megakartak verni" kategóriájú autós történet van, ha azoknak csak a fele igaz, már sok.



2016. márc. 30. 22:26
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:
Én 13 éve vezetek, szerintem korábban sem volt kevesebb szájkarate az utakon, mint manapság.kb. Minden évben összeakadtam egy-egy gyenge idegrendszerű autóstárssal, pofont is kaptam gyalogosként (a bíróságon utólag jól fizetett :), szóval nem új dolog ez. Persze ehhez kell az is, hogy én se hagyjam szó nélkül, ha valaki az életemre tör.
2016. ápr. 1. 09:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:

Nagyon el vagy tévedve kérdező, csak két nagyon apró dolgot emelnék ki a regényedből.

A sebességhatár mindenki számára kötelezően betartandó, a "senkinek semmi köze hozzá mennyivel megyek" hozzáállás nem helytálló, neked sem lenne mindegy, hogy egy idióta 150-nel, vagy 90-nel megy beléd ha 90 a megengedett. Az ilyen idiotizmusok levezetésére való a versenypálya, meg a nyílt napok. Na ott annyival mész amennyivel akarsz.

A másik; kib*szott öntelt és lekezelő vagy. Ha valakit leintesz, hogy "nyughassál" és legyintesz rá, az szerinted mennyire bunkó paraszt viselkedés? Ne csodálkozz ha pár ember zsebében kinyílik a bicska.

Egyébként még mindig azt mondom, hogy ez nem háború, ha valóban ilyen mennyiségű atrocitást szenvedsz el az agresszív és közveszélyes vezetési stílusod miatt akkor lehet nem ártana elmenned egy utánképzésre, mert már nem a rendszerben van a hiba.


De nyomkodd a minuszokat tovább;)

2016. ápr. 1. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:

"de egyébként bevallom, nem az útviszonyoknak megfelelően mentem"

ráadásul amjdnem balesetet okoztál, ha a másik autós nem húzódik le. Innentől kezdve vajon ki a hibás?

A lekezelő egoista stilusról nem is beszélve. :D

2016. ápr. 1. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:

Az autók egyre nagyobbak, erősebbek, és gyorsabbak. Az is gyorsan megy, aki nem siet, csak pl. jobb autója van. A forgalom egyre nagyobb az utakon, viszont a magyar úthálózat nem fejlődik olyan ütemben.

Általában is elterjedt ez a felelőtlen szemlélet, hogy az emberek sok tekintetben túlvállalják magukat. Nem tudják beosztani a pénzüket, idejüket, ezért idegesek és állandó stresszben élnek, a másik emberre nem tudnak eléggé odafigyelni. Ezért van annyi balhé.

2016. ápr. 1. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 anonim ***** válasza:

Én Győrben vagyok sofőr, itt őrültek háza van. Kétféle típus van csak itt, az állatkodó sietős, előzgetős, veszélyes és ha rádudálsz mert satufékezned kellett miatta akkor neki áll feljebb.

A másik típus aki nem tud és nem is akar vezetni. Megy gyök30-al 2 sáv között, össze vissza rángatja az autót, az elsőbbség szót még hírből sem ismeri.

Bónusz a parkolás. Győri parkolási kultúra nincs. Itt lazán megállnak a 4 sávos út közepén, aztán meg sírnak ha meghúzzák a kocsijukat.


Szoktam nézni orosz road rageket. Én is verekedtem egyszer így. Mentem a városban egy nyugodt tavaszi napon, majd kivágott elém egy kocsi, satufék, az összes dolog ami az ülésen volt előrevágódott, az összes papír, minden, a fejemet bevertem a kormányba, hiába voltam bekötve. Aztán megálltam, majd dudálni és mutogatni kezdtem, hogy miért ölt meg majdnem? Ő persze megőrült, kiszállt, elkezdte rugdalni a kocsimat, én adtam neki egy parasztlengőt és kiterült :D

2016. ápr. 1. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 A kérdező kommentje:

12-es


Nem, abszolút nincs közöd,ahhoz,hogy én mennyivel megyek.A rendőrségnek már inkább, de ha én veszélyes vagyok,akkor te meg egy önbíráskodásra hajlamos idióta.A veszélyeztetést, és az önbíráskodást is büntetik, tehát nem vagy különb mint én.Akkor ki az öntelt?

Ami meg érdekes,hogy engem is előznek, én is dudáltam már le mást, szóval akkor biztos én vagyok a veszélyes?!Mert ha mindig "áldozat" lennék átgondolnám, de annyira mindennapos,hogy az emberek hibáznak (persze csak te nem), és mindig történik valami, valahol mindig van egy baleset.

Mégsem kell kiszállni, balhézni,anyázni, mert nem jelent megoldást, legfeljebb fokozza a szart.Neked ez kell?

Megúsznád egy ijedéssel, de nem, inkább kiszállsz, aztán lehet beverik az arcod, vagy te a másikét, jön a rendőrség, évekig pereskedés, azért mert összefutottál valakivel, aki elnézett valamit, egy véletlen miatt, és a gyenge idegeid nem bírták.Megéri,nem?

2016. ápr. 2. 14:19
 17/22 anonim ***** válasza:
45%
Hiába pattogsz, ha rendszeresen szabálytalankodsz, mások idegeivel játszol, egyszer jól le fog csapni valaki. Meg is fogod érdemelni.
2016. ápr. 2. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim ***** válasza:

Kérdező, hol írtam, hogy én önbíráskodok, kiszállok, verekedek stb? Sehol, mert nem teszem, olvass légy szíves miután felszáll a köd...


Egyébként látszik mennyire öntelt vagy. Nem csak a rendőrségnek van köze ahhoz, hogy mennyivel mész, mivel nem csak magadat veszélyezteted... Hidd el senkit nem érdekelne, ha egyedül vagy az úton, fejtetőre állsz (kivéve ha a mentésed miatt akadozik a forgalom.) Viszont az utakon nem csak te vagy egyedül, mások testi épségét és anyagi javait veszélyezteted. Pont ezért írtam, hogy ott a versenypálya, de nyilván oda meg kevés a kocsi is meg a tudás is.


12 voltam megint.

2016. ápr. 2. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim ***** válasza:

Ja és még egy apróság, ha mindennapos, hogy olyan mértékben hibázol, hogy ekkora atrocitások követik, akkor nagyon el kellene gondolkozni az alkalmasságon.

Mindenki hibázik, de azért nem állandó jelleggel!

2016. ápr. 2. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:
Most hiányzik a verés? Vagy mit akarsz igazolni?
2016. ápr. 3. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!