Miért van az hogy a román, ukrán autósok nem tartják be a szabályokat?
Lehet tenni a szabályokra, csak tudni kell hogy melyikre és eszerint kell vezetni.
Szerintem semmivel sem vagyok veszélyesebb úgy, hogy ritkán használok indexet ha ezzel nem zavarok senkit, mint aki beleugrik a fékbe, te beleugrasz mögötte és kiabálsz hogy "Mi a f...t csinálsz??", majd kormánytekeréssel egyidejűleg elkezd indexelni.
Én hajnalban elmegyek dolgozni, vezetek 30 km-t, találkozok vagy 8 kocsival és csak akkor indexelek ha ezzel bármilyen információval szolgálok. Hajtok fel az M2-re, előttem 100méterrel a másik, kit érdekel hogy villogok-e a sötétben?
Ez igaz a gyorshajtásra is. Iskola mellett nappal ne! Éjszaka az M2-n, mikor alig van autó, akkor kit érdekel? A traffipaxozó rendőröket. Nem nappal néznék ám hogy ki előz a benzinkúton keresztül, ááá, azt minek?
És lehetne sorolni.
Ukránokat nem tudom, a román és erdélyi magyarok jól vezetnek. Nem kell félni, csak nyitott szemmel kell közlekedni, ilyen egyszerű.
@Beviz elek: pontosan ugyanígy megmagyarázza a román, ukrán, kokinkínai vagy piréz is azt, hogy ő tulajdonképpen teljesen jól vezet és a többiek a hülyék. Itt mindenki szabályosan közlekedik, persze azok a szabályok, amiket megszeg, teljesen feleslegesek, amiket mások, az viszont életveszély okozása.
Az igazság ezzel szemben az, hogy a magyar gépjárművezetők 70%-a saját bevallása szerint is figyelmen kívül hagyja a közlekedési szabályok egy részét -miközben másoktól elvárja azok 100%-os tiszteletben tartását. És természetesen meg is magyarázza, hogy az ő szabálytalansága tulajdonképpen miért is nem szabálysértés... És ezek csak azok, amikor tudja, hogy szabályt sért; az nincs benne, amikor nem is ismeri a szabályokat.
Hát a román és ukrán is pontosan ugyanilyen.
Ha figyelmesen vezetsz, akkor látod hogy mi életveszélyes és mi nem. Ha annyira veszélyes lennék, akkor ledudálnának hogy mekkora gyökér vagyok. Nem teszik, talán elromlott volna? Nem indexelek, de belenézek a tükörbe, nem vágok be senki elé, nem tartok fel senkit, senki nem villog rám hogy mit bénázok, miattam nem kell elrántsák a kormányt és satufékezzenek.
Az sem zavar ha más nem tartja be a szabályokat. Felőlem hajthat gyorsan, előzhet záróvonalon, kanyarodhat és sávot válthat index nélkül, telefonálhat, nem kell megállni a STOP táblánál amennyiben kilát, stb, ha ezzel nem okoz problémát. Mondok durvábbat, örülök hogy sokan nem tartják be a szabályokat, annál kevesebben tartanak fel a bénázásukkal.
Itt egyébként nem a szabályos vs szabálytalan vezetőkről van szó, hanem azokról akik tudják mit csinálnak vs a töltelék akik közveszélyesek.
Lehet joghuszárkodni és szentírásnak venni a KRESZ-t, de sokan hiába tartanak be minden szabályt, ha így is SZ R SOFŐRÖK.
Pl: Rendszeresen index nélkül megyek fel az autópályákra, autóutakra. Ha jönnek a külsőben, 3-as, padlógáz, felveszem a tempójukat, besorolok. Mindenki aki meglátja a kocsimat a gyorsítósávban tudja hogy be fogok sorolni. Igaz? Persze hogy igaz, hiszen azért megyek oda, nem a szalagkorlátra parkolok fel. Anyós tündi-bündi módon végig indexel, 40-nel halad, ha van hely/lefékeznek besorol a kis tempójával és egyszer felgyorsít egy olyan sebességre hogy feltartsa a kamionokat (4-esnél tovább nem vált mert elfelejtette). Ha nem fér be, akkor megáll a gyorsítósáv végén és várja az üres helyet. Szabályos volt, indexelt és úgy ítélte meg hogy veszélyes besorolni, puszi a kacsóira. Szerintem sokkal rosszabb....
Szándékosan szeged meg a szabályt, az attól még szabály sértés. Sőt, ha a rendőrnek mondod, hogy ez szándékos volt, nem fog elnéző lenni.
Igenis zavaró, hogy ha valaki szabálytalan. Nem (csak) az a.lényeg, hogy életveszélyes-e, amit te teszel, hanem az, hogy feleslegesen zavaró is. Nem kell határokat szabni a szabályoknak.
Biztos van olyan, ami téged is zavar. És valószínűleg nem szereted ezt vezetés közben érezni. Ezért illik mással szemben betartani a szabályokat. Ha nem vagy hajlandó erre, le fognak tuskózni, aminek az oka egyértelmű. A KRESZ nálunk kimondja, hogy "...szükséges az is, hogy a közlekedés résztvevői előzékenyek és türelmesek legyenek egymással szemben."
Azt nem tudom, neked hogy volt a vezetői vizsga, de Magyarországon egy index elmulasztása azonnali bukó. Van, aki első 20 cm-en megbukik, mert indulákor nem indexel.
Ellenben a szabálytalanság büntetése nem a polgár feladata. A magyarnak ezt nehéz megérteni, de jobbak.vagyunk, mint az oroszok, ahol rá is lőnek arra, akinek a stílusa nem tetszik. A gond ellenben hasonló: túl sok a szemgerenda.
A magyar nem csak közlekedésben szemgerenda mester, de ennek oka a politika és az oktatási rendszer alapvető rendszere az oka. És kevesen látják be, hogy egymás mellett élni nem csak számonkérések között lehet.
Igazad van, van ami zavar, nem is kicsit. Az az, amikor a herék feltartják a másikat. Ez nem azt jelenti, hogy én vagyok az ász és mindenki takarodjon előlem, hanem azt, hogy illene használni a tükröket, aki pedig annyira ráér, az engedje el azt akinek sietősebb a dolga.
Lendületesen szoktam vezetni, egy határozott tempóval de nem határon autózva, viszont régi autóm van, 120-130ig kényelmes, efölött ritkán autózom hosszú távon. Városban is, főúton, autópályán, mindenhol vannak gyorsabbak, az előbbi logikát követve NEM TARTOM FEL ŐKET. Nézem a tükröket, messziről látom hogy jön, hát elengedem, ne "totyogjon" mögöttem.
Na engem az idegesít, hogy kevés az ilyen előzékeny autós, ma reggel az M3 bevezető 2x2 sávos szakaszán reggel 5:20-kor(!!!) képesek úgy szöszmötölni hogy ne férj el. Ember! 5 autó van a láthatáron azonos tempóval és ezeket kell kísérgetni mert nem tud a másik előtt/mögött haladni? Ilyen nálam nincs és nem is lesz mert nem (z)űr van a fejemben!
Más szabálytalanság nem zavar amíg tudja a sofőr hogy mit csinál. A veszély ott kezdődik amikor már nem biztos a dolgában.
Köszönöm, a vizsgák jól mentek, B, C, E, mindegyikből minden elsőre sikerült. Nem fogyatékos vagyok, tudok szabályosan vezetni, csak nem foglalkozom vele. Sosem kaptam büntetést semmi veszélyes dologra, mind csak nevetséges apróságokra. (Tudom mit csinálok, de senki nem látja ;) )
Én különválasztanák kettő dolgot.
Az egyik az egyértelmű szabályok megszegése a másik a "gumiszabályok" megszegése.
Van szerencsém mostanság gyakrabban csatangolni a 4/405-ös utakon, amit a románok művelnek az borzasztó. Ami az első esetre írni tudok: rendszeresen előznek előzni tilosban, záróvonalon, forgalomtól elzárt területen, kanyarodósávban. Ezen nincs mit magyarázni ez egyértelműen tilos és balesetveszélyes.
A második eset már picit másabb. Az előzés feltétele például a sebességkülönbség megléte ( vagy nevezzük erőtartaléknak tökmindegy ), látási és útviszonyok viszonyok alkalmassága és a szembejövő forgalom megfelelő távolsága. Ez mind olyan dolog, hogy lehet én látom, lehet te nem. Lehet én tudok ott előzni egy erős autóval, ahol egy 70 lovas mákdarálóval nem tudok és még sorolhatnánk. Ez erősen vezető, autó, terheltség stb függő, ezért is mertem írni "gumiszabályt".
Adott a 4-es út, mondjuk Abony és Szolnok között. büdöspitsa hosszú jobbos ív, végig szaggatott felező - bár én meghúztam volna a záróvonalat. Megy haza a román, agyig pakolt 90-es TDI Passattal és bújkál ki a jobbos ívben a kamion mögül, ahol az kamion, a jobb oldali földsánc és az ív miatt az ég adta világon semmit nem lát. Majd kimegy előzni. Úgy előz, hogy vissza sem vált, látszik hogy kormol az autó és alig gyorsul, pedig ha legalább verne egy harmadikat és padlózná.... neem minél hosszabb ideig menjünk vakon a kamion mellett, mert az a tuti. Aztán ha jön valaki szemből, akkor mi a megoldás, ráhúzom a mellettem lévő, azt majd lesz valaki. A vendégmunkás szállító Sprinterekkel is ezt csinálják, még utánfutóval is.
Nekem azt ne magyarázza meg senki, hogy egy így szuper és biztonságos, mert nem az. Elhiszem, hogy van aki szerint jók, meg úgy szokták meg, annak azt tudom mondani, hogy a észak iraki kurdok is kecskét b@xnak, mert úgy szokták meg, attól nálunk még nem elfogadott.
Arról nem beszélve, hogy utánfutóval jelenleg nálunk országúton még 70-a megengedett, a személyautónak is, a Sprinternek is és a 3 tengelyes duplaszintes Setra busznak is. Ennek ellenére szó nélkül ráelőznek a nem belátható ívben az amúgy szintén szabálytalanul 90km/h-val guruló kamionra.
Aki jár a románok és bolgárok vonulási útvonalain ( M1>M5> 405/4 vagy M43) az látja, hogy ez mindennapos. Nem tudsz úgy elmenni Püspökladánytól Dabasig, hogy egy úton minimum 3-4 ilyet ne látnál, ami valljuk be ijesztően sok és egy lapon sem lehet említeni azzal, hogy valaki épp nem rakja ki az irányjelzőt...
Az átlag magyar is eszetlenül közlekedik, de 95%-ban nem kamikáze módon, mint a románok.
Jártam arra, tudom miről beszélsz John. Valamilyen szinten igazad is van, bár nekem az ő stílusuk jobban bejön, mondhatni imádom.
Itt egy picit vissza is lehet utalni a #6-os válaszra, sok igazság van benne.
A nagy különbség a szeretett magyarok és az őrült barbár keletiek között, hogy míg a magyarok sokkal előzékenyebbek, nyugodtabbak, addig keletebbre a sofőrök jobban érzik az autót és a forgalmat.
Találkoztam az erdélyi kanyarokban olyannal akinek "nem adta ki", az autósok beleugrottak a fékbe, kikerülték egymást és mentek tovább. Sokkal inkább észnél kell lenni, figyelni kell mindig a környezetre.
Tehát Erdélyben, Romániában csinálsz baromságot, akkor mindenki félti a kis életét és elhárítják a veszélyt.
A szeretett joghuszár magyarok (és nyugatra haladva ez egyre erősebb) pedig bármennyire is kultúráltabban vezetnek, mintha halhatatlanok lennének. Előzöl de nincs helyed? Neked nincs jogod fékezésre kényszeríteni, majd jól felkapcsolom a reflektort és most meghalsz! Én is, de mindegy!
Az esőtől, hótól félnek mint a tűztől, senki és semmi nem kényszerítheti irányváltoztatásra, jogom van szabályos tempóval bárkit feltartani, ha tilosban/gyorsan előz, akkor feljelentem a francba!
Szerintem semmi gond nincs azzal ha valaki egy szutyokkal előz, nagy segítség lenne ha a többi autós nem a másik feltartására játszana, hanem mindenki mehessen a dolgára.
" nagy segítség lenne ha a többi autós nem a másik feltartására játszana, hanem mindenki mehessen a dolgára."
A fenti példámat kiragadva: egy a megengedettnél 20km/h-val gyorsabban haladó járműre ne ragasszuk már rá, hogy "feltartja" a másik a megengedettnél szintén 20km/h-val gyorsabban haladó járművet... :D
Én elhiszem, hogy nálunk másabb a mentelitás és a vezetési kultúra az az ő dolguk. Majd ha odamegyek alkalmazkodom. De amíg ő jön ide jó lenne, ha ő alkalmazkodna.
Ezért is írtam az elején, hogy az átlag ukránnal ilyen gond nincs, a románokhoz és a bolgárokhoz képest teljesen normálisan közlekednek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!