Koccanasos baleset, mennyi ido mire kijon a rendorseg?
Türelem!
Gondolom van egy, jó esetben két járőr szolgálatban, és egy rakás címük, vagy csak egy, de az elhúzódik. Mindig a koccanásos címeket teszik a sor végére.
Attól függ van-e dolguk. Ha valahol "igazi" balhé van oda fognak vonulni először.
Javaslat:
KAMERÁT az autóba! 20e forint, egy koccanásnak is több a kára!
# 6
Mondjuk ilyen kamerát tök felesleges venni (tudom, mert nekem is van), semmi sem látszik rajta. A kamera akkor ér valamit ha olvasható a rendszám. Az ilyen fosokon nem olvasható és éjjel semmi sem látszik a képen.
picit több, mint fél óra volt.
köszönöm a válaszokat.
a majom nem ismerte el, így két állítás volt egymással szemben.
a rendőr elég arrogánsan indított, meg se tudtunk szólalni, azt mondta, feljelent mindkettőnket, mert ő így nem tud igazságot tenni.
nem mentünk vissza biztosítani a helyszínt, de ez egxy forgalmas 4 sávos út, és igen, tovább mentünk, mint ahol rámhúzta a kormányt, mentem utána, ugyanis nem is lassított, le kellett dudálnom, hogy ugyan álljon már meg.
a végén az lett, h mindenki megy, amerre lát, a biztosító így nem fog fizetni, csak járhatnánk a bíróságra + fizethetnénk a bírságot, szóval mindenki megcsináltatja a saját kocsiját saját pénzen.
nem térek magamhoz, h nem vagyok vétkes, és nincs is ilyesmire most pénzem, de költhetek el jó sokat, mert ez a vén idióta bambáskodott. kamera meg nincs a közelben.
Tanulópénz.
Balesetnél megállsz, és a helyszínen várod meg a rendőrt, megjegyzed/felírod a másik fél rendszámát, tipusát.
És tetszik vagy nem, ilyenkor megállsz a négysávos úton, háromszög kitesz, akinek nem tetszik, húzhat egy IJ kártyát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!