Ti hány órát vezettetek a jogosítvány megszerzéséig?
60 óra volt, én is közel a negyven kezdtem bele. Állítólag minél idősebb valaki, annál nehezebb.
Olyan gondom nem volt, hogy elhúztam volna a kormányt. Nekem inkább a tájékozódás nem ment, hogy mikor melyik sávba álljak. És nagyon ideges voltam mindig. Az oktatómmal sem jöttem ki túl jól. Utólag úgy gondolom, hogy egy másik oktatóval, aki nem idegesít a szinte folyamatos kiabálásával, hamarabb meg lett volna. De már mindegy, meg van és kész. A forgalmi 2-ra sikerült. A többi elsőre.
Te se add fel. Egyébként a mi csoportunkból szinte senki sem ment 30. óra után még vizsgázni, vagy aki ment, annak nem sikerült. Úgyhogy semmi gáz nincs azzal, hogy még nem érzed jónak magad 30 óra után.
Mondjuk én a sikeres vizsga után sem éreztem magam jónak :) Azóta mindennap vezetek és rengeteget fejlődtem.
4 pótórám volt hála a szopatásnak a vizsgán.
Mondjuk én előtte rengeteget vezettem már
33 évesen 64. órán vizsgáztam.
Az pedig nagy tanulság: oda mész, ahova nézel!
Éppen ezért az út vonalvezetésén kell végigfuttatni a tekintetedet, oldalra, gyalogra, tükörbe csak pillantasz, de nem bámulod.
Meg van még egy csomó ilyan okosság, amit le lehetne írni. nekem ez speciel nem volt gond. viszont volt más, ami még vizsga előtt közvetlenül is gond volt... talán még most is az, csak már nincs, aki szóljon érte (ilyen pl, hogy mindig csak az index kirakása után nézek a tükrökbe és nem fordítva, és egyszerűen nem tud rögzülni, hogy először tükör, aztán irányjelzés!)
"Állítólag minél idősebb valaki, annál nehezebb. "
Nekem azt mondta az oktató, hogy azért nehezebb az idő előrehaladtával, mert más a felelősségérzet. Jobban fel tudja mérni az ember, hogy mit kockáztat, mit okozhat, ezért sokkal inkább óvatos, lassú, nehézkes.
"Nekem azt mondta az oktató, hogy azért nehezebb az idő előrehaladtával, mert más a felelősségérzet. Jobban fel tudja mérni az ember, hogy mit kockáztat, mit okozhat, ezért sokkal inkább óvatos, lassú, nehézkes."
A fiatalok védelmébe állok most: ez már csak azért sem igaz, mert a fiatalok mindent jobban megtudnak tanulni, nemcsak a vezetést.
"A kormányt húzom a tekintetem felé tehát ha pl odanézek hogy nincs e gyalogos a kormányt is mozdítom."
Hát ez bizony elég problémás dolog. Biciklizés megy? Mert ott is van hogy oldalra nézünk és egyenesen kell menni, ha biciklivel megy, autóval is kellene menni.
Meg a másik: tényleg kapaszkodhatsz a kormányba. Engedd el magad, csak lazán fogjad, és akkor nem hiszem, hogy reflexből hőzod a gyalogos felé.
Amúgy nekem régen az volt a gondom mikor tanultam, hogy nem tudtam normálisan bevenni egy kanyart, azaz vagy túl sokat tekertem a kormányt, vagy túl keveset. De kivitt az oktatóm a rutinpályára bólyák közé, és hamar megszoktam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!