Kezdőoldal » Közlekedés » Közlekedésbiztonság » Kezdő vezetők, nektek hogy...

Kezdő vezetők, nektek hogy megy/ment a vezetés friss jogsival?

Figyelt kérdés

Friss jogsival a kezemben egy hete vezetek már egyedül is, de csak nevetek magamon, vagy sírjak, nem tudom, mikor lesz ez jobb már. Először is szembesülnöm kellett a benzines-diesel autók közötti különbségen, a saját autóval lefulladtam vagy 20-szor, míg az oktatóéval összesen 3-szor, mikor tanultam. Nem is elinduláskor van gond, hanem pl. ha egy stop táblánál megállok kereszteződésben, majd sietnék kifele amikor már mehetek, hogy ne tartsam fel a mögöttem jövőt, és akkor lefulladok, para, újraindítás, a mögöttem lévő rázza az öklét stb. Ilyesmit sose csináltam az oktatás alatt.

Egyszer elindultam behúzott kézifékkel, észre sem vettem, csak mikor már az autó zenélt meg villogott, jé ilyet is tud, jaj hát a kézifék!

A nagyvárosba még nem mertem bemerészkedni, helyben meg a szomszédos falvakban vezettem egyedül, kísérő nélkül, mert valahogy mindenki aki megígérte, hogy beül mellém egyszer-kétszer, hogy gyakoroljunk, hirtelen dolga akadt. Így aztán minden elindulás gyomorideggel kezdődik, ráadásul a főút mentén lakunk, még az otthonról elindulás is gáz, csak akkor hajtok ki, ha már mindenkit elengedtem, és kilométerekre sem látszik autó. Aztán ott vannak a falusi biciklisek az út közepén, okoztak már némi fejtörést vezetés közben. Parkolni meg csak ott parkolok, ahol jó sok hely van. Egyszer elmentem az egyik boltba, előtte tele a parkoló, egyetlen egy szabad hely volt két autó közt jó szűken, hát nem mertem bevállalni, inkább tovább mentem máshol parkoltam le és visszagyalogoltam a boltig.

Mindenki így kezdi, vagy én vagyok gáz? Mitől tud elmúlni ez a kezdeti feszültség, amit most minden nap érzek? Mit érdemes gyakorolni?



2015. jún. 24. 14:46
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
Szia.Erre tanítottak meg nem többre,levettél 30 óra rutint elmentél vizsgázni amiről papírod van az annyi hogy max 50km/h környékén ne gázolj el senkit ne törj össze semmit.Nagy sebességgel közlekedni pl autópálya max 130km/h tanultad?Előzni főúton tanultad?Nem.Magadtól kell megtanulnod ha elfogadsz egy tanácsot ne legyél szolgalelkű ne azon agyalj hogy a mögötted levő mit csinál vagy mit nem senki nem jött jogosítvánnyal a világra egy két hónap és kened vágod:)
2015. jún. 24. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%

Nincs ezzel semmi baj szerintem. ha egy adott szituációban bizonytalan vagy (pl. bringás), akkor inkább várj. Inkább légy egy kicsit lassabb, mint meggondolatlanul balesetet okozz.

A stop táblánál ne kapkodj. ha most még lassabban megy az indulás, akkor lassabban megy. Még mindig jobb, mint lefulladni a kereszteződésben. A mögötted lévővel ne foglalkozz, ne arra figyelj, hogy most vajon mit gondolnak mögötted.

Később jobban és gyorsabban fog menni, ahogy megszokod az autót és rutinossabbá válsz.

Szoktak a kezdők felragasztani "T" betűt. Persze ezzel nem mindenki foglalkozik, de én azokhoz tartozom, ha egy ilyet látok magam előtt, akkor sokkal előzékenyebb vagyok, nagyobb távolságokat hagyok.

2015. jún. 24. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
93%

Szia!

friss jogsival 2 hét alatt 3x "vezettem" (1x parkolóban, és 2x városban, vasárnap szinte null forgalomban néhány km-t max), de féltem tőle, nem ment. Ha meg kellett állnom, törvényszerűen lefulladtam, paráztam... én is ekkor szembesültem a dízel és benzines közötti különbséggel.

Ez volt az a pont, amikor felhívtam az oktatómat és megkértem, hogy segítsen.

A 2. kanyar után pontosan tudta, hogy mivel van gondom, és 1 óra alatt teljesen rendbetette az elindulásomat. Többet segített 1 óra alatt, mint bárki más az elmúlt hetek alatt. Sőt! Amitől még nagyon tartottam: megtanított a szűk garázsajtón ki/beállni.

Nem mondom, hogy most már nem fulladok le, de mondjuk az alkalmankénti 15-20-at leredukáltam 1-2-re.

És azóta egyáltalán nem tartok a vezetéstől.


Ha bármilyen kétséged, félelmed akad, szerintem kérj segítséget a volt oktatódtól. Nem szégyen az!

És tényleg rengeteget segít!

2015. jún. 24. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
100%

Előző vagyok... még annyit, hogy nekem is van T betű a kocsi fenekén. nem érzem hátrányát, az oktatóm kifejezetten javasolta, szerinte nagyon hasznos.


Aki paraszt a lassú, problémás, kezdő sofőrrel, az a T nélkül is ugyanolyan paraszt.

2015. jún. 24. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
100%

Kábé ugyanígy kezdtem én is. Lefulladások piros lámpa után, behúzott kézifékkel indulás, parázás biciklisták előzésekor. De aztán pár hét vagy néhány hónap múlva azt veszed észre, hogy egy csomó dolog, ami előzőleg még óriási kihívásnak tűnt, szimpla rutinná vált.


Parkolni még mindig a parkoló szélén szoktam, és inkább sétálok 50 méterrel többet a boltig, de nem hiszem, hogy ezzel bármi baj lenne.


Neked még könnyebb is vidéken.Én nekem már az első héten a Hungária körúton kellett 60 km/órával sávot váltanom, miközben az órákon ugye leginkább csak csendes mellékutcákban körözgettünk.


Nekem sokat segített az elején, ha beült mellém valaki, aki tudott rendesen vezetni.

2015. jún. 24. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
100%

Nekem legelső önálló utam nagyapámmal volt, a suzukijával. Számomra ugye teljesen új környezet, autó, szervó nincs, fordulatszámmérő nincs, 1.0-s motor, 4 sebesség, stb... És akkor vezettem ezt először. Utca végén lefulladtam, már ott kezdte, hogy ezt miért, meg ezt nem így kell, hogy tudsz így vezetni, aztán jöttek hogy ő ezt nem így csinálja, így úgy amúgy, megpróbálta rámerőszakolni az ő (egyébként sok helyen hibás) rutinját. Na ott megfogadtam, hogy innentől csak egyedül megyek.


És így is lett. Nekem hihetetlen szabadságérzetet adott, és furcsa mód egyáltalán nem izgultam. Persze kellett egy hét, hogy megszokjam az autót, viszont én is meglepődtem magamon, hogy milyen jól kezelem a szituációkat. Holott tanfolyamon nem ment ilyen jól. Azóta eltelt már kb. egy éve, szinte minden nap vezetek, szerencsére eddig balesetmentesen, és kerültem már jó pár húzós szituba önhibámon kívül az elején is, de azokat is helyén kezeltem.


Szóval én meglepődtem saját magamon. Viszont hozzá kell tennem, hogy az oktatóm nagyon jól megtanított mindenre, vettem plusz órákat, figyelmes volt, amit tudott elmondott, megmutatott.


Viszont az emberek többsége úgy kezdi, mint te, és ez egyáltalán nem ciki. Basszus, miért lenne az? Rengeteg mindenre kell odafigyelni, már csak a jármű összehangolt vezetése sem könnyű, plusz még forgalomra figyelni. Sok idő kell, hogy ebből rutin legyen. Ahogy járás megtanulásához is kellett legalább 2 év, illetve a beszédhez is rengetek idő. Ettől "béna" vagy, mert más már 1,5 évesen szaladgált? Nem. A sok 14 éves önjelölt schumacher az interneten persze tökéletes, de azokat nyugodtan figyelmen kívül lehet hagyni. Úgyhogy take your time, időbe fog telni, de meg lesz az eredménye. Lényeg, hogy ne félj a helyzetektől, meg sz*rd le, hogy a mögötted lévő már anyázik, meg ugrál a dudán, mert nem sikerült fél másodperc után elrajtolnod.

2015. jún. 24. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
100%
Bizonytalan voltam sok szituációban, városban is elég félve, de bementem. Aztán ahogy észrevettem, hogy végülis mennek a dolgok, egyre bátrabb lettem, és 2 hónap után már minden flottul ment. Annyi volt hogy mindig kisérgettek, hosszabb utakra nem mentem egyedül 2 hónapig.
2015. jún. 24. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!