Kezdőoldal » Közlekedés » Közlekedésbiztonság » Hogyan kell ilyen lazán vezetni?

Hogyan kell ilyen lazán vezetni?

Figyelt kérdés

Tesóm haverja, ilyen tök lazán vezet, mintha nem lepődne meg semmin.

Megyünk, kitolatnak hirterlen elénk, Ő lazán kikerülte, én fékeztem volna.

Szerpentinen is lazán egykézzel fogja a kormányt, másik kezével könyököl, támasztja a fejét az ajtón, és úgy vezet.

Nem tudom hogy csinálja, de alig fékez, csak ha meg kell állni, inkább elveszi a lábát a gázról.

Mintha ezt csinálná megszületése óta. És nem ilyen profi magától. Kérdeztem, azt mondta az első 1-2 évben Ő is összetörte a kocsit, mint sokan mások.

Most mégis ilyen lazán vezet. Simán kikerüli az autókat, nem fékezget, két autó között is simán megy a kis utcákban.

Hogy kell így vezetni?



2013. okt. 2. 12:51
 1/5 anonim ***** válasza:
Akkor lehet bővebbet mondani, ha letekert mondjuk 1 milliót nagyobb gond nélkül. Keveset árul el az, hogy láthatóan "lazán" vezet. Van akinek több érzéke van hozzá, másoknak kevesebb. Az igaz viszont, hogy aki sokat fékezget, azzal valami gond van. Mész mögötte, és állandóan villog a féklámpája. Aki keveset fékezget az vélhetően jobban tud - térben és időben - előre gondolkodni, az mindenképpen jó.
2013. okt. 2. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Ne az legyen a célod, hogy lazán vezess, hanem az, hogy biztonságosan! Én például egyszer törtem meg az autót, 10 éves jogsival egy jeges szerpentinen korlátnak csúszva. Ő meg ezek szerint laza, de ennek-annak csak nekimegy rendszeresen. Ez laza? Raj? Menő?


Szóval ne féltsd, egyszer csúszik meg félkezes szerpentinen lazulgatás közben és nem lesz ott a másik keze ahhoz, hogy ellenkormányozzon. Szerintem hanyag vezetésnek hívják az ilyet, nem lazának, sorry.

2013. okt. 2. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

"Kérdeztem, azt mondta az első 1-2 évben Ő is összetörte a kocsit, mint sokan mások."


Akkor én sokkal profibb vagyok, mert még sosem törtem kocsit. A leírásodból úgy tűnik inkább, hogy leszarja, mi történik és csak szerencséje van. Ne félj, az nem tart örökké.

2013. okt. 2. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 T5- ***** válasza:
71%

"Akkor én sokkal profibb vagyok..."

Nem te sokkal félősebb, elővigyázatosabb vagy.

Háromféle módon lehet összetörni az autót (és ezért gyűlölöm mikor a sok mazsola jön azzal, hogy mennyit megtett balesetmentesen)

1. Bamba vagy és azért töröd össze

2. Összetörnek, rajtad teljesen kívül álló okokból (pl állsz)

3. Feszegeted a határaid és túlfeszíted.


A 3 közt van egy "kis" különbség, és lehet hogy aki feszegeti a határait az sokkal-sokkal jobban vezet mint aki papakorára is ott jár, hogy 3000-es fordulaton indul el és 70-nel mer csak menni, de még nem tört autót.

Aki meg játszik a hóban, meg próbálgatja a határait, meg tudja fogni az autót, ha úgy van, az lehet, hogy egyszer vagy kétszer le fog esni az útról, vagy nekikoccan a járdaszegélynek, hát istenem, legalább tudja, hogy 50-nel kiadja, de 60-nal már nem.

Egy kézzel meg simán lehet elindítani az ellenkormányzást, a másodperc tört része alatt meg már nyúlsz is a másik kezeddel a kezed felett és ennyi. A haverod meg valószínűleg kicsit rutinosabb mint te, van akinek van tehetsége ehhez az egészhez meg van akinek nincs.

És az a majom aki azt mondja, hogy ki kell menni versenypályára az 1) adjon pénzt rá, 2) nekem ne mondja, hogy a kihalt eredő szegélyezte bakhátas úton fogom elütni az óvodáscsoportot vezető babakocsis kismamát, köszönöm.

Szóval nincs ebben semmi mágia, gyakorolni kell ésszel, ésszerű határokon belül. Télen ki kell menni a parkolókba játszani, meg kell tapasztalni milyen mikor eltúrja az orrát, vagy éppen kitör a segge, és bizony van, hogy leesel az útról ilyenkor, (csak lehetőleg a saját mocskoddal ne apuci-anyuci drága paripájával).

Van egy mondás, hogy "Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. "

2013. okt. 2. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
így igaz. én sem vagyok az a nagyon "laza", aki állandóan úgy vezet, hogy mi baj lenne, de nem félek néha kicsit rágyorsítani például. egyszer volt olyan, hogy egy teherautót előztem halasi úton, ami köztudottan egy hulladék. kicsit gyorsabb voltam, és majdnem megcsúsztam az út szélén. az ember a hibáiból tanul, amik semmiképp nem kerülnek el, még akkor se, ha óvatosabban vezetsz, max akkor te leszel a vétlen, és hátulról megy beléd valaki. ezzel nem azt értem, hogy törd össze az autót saját hibádból, csak a lényeg, hogy próbáld érezni az autót. szóval amit a haverod csinál, az valószínűleg ez. eléggé ismeri már annyira az autóját, hogy tudja, hogyan reagál 1-2 szituációban.
2013. okt. 6. 00:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!