Hol tanulhatok meg NORMÁLISAN vezetni?
Hol laksz?
Itt ahol én lakom,itt van arra is lehetőség, hogy egy szimulált pályán jeges,vizes,havas stb. útviszonyok között is vezethess, ezt egy autókkal,autóvezetéssel foglalkozó rádiós műsor vezetőjétől tudom.
el kell keserítselek. ez a gyakorlatban jön meg.
menj vezetgetni ismerőssel, aki szívesen magyaráz neked, megtanít a trükkökre, fogásokra, h milyen helyzetben mi a legjobb.
én a páromtól tanultam meg igazán vezetni, később mentem csak tanfolyamra.
folyamatosan mondta, h mit csináljak, dicsért ha jó voltam, de nem üvöltött, ha valami kis gixer történt. azért persze nem törtem meg a kocsit.
először csak a gyakorlati részt vettük egy kis, szinte forgalom nélküli területen esténként. aztán mikor már biztos voltam magamban, mondtam, h merészkedjünk húzósabb terepre.
a Lágymányosi hídon szaggattam 70nel, de nekem már az nagy előrelépés volt, h fel mertem tenni ötösbe :D
szóval kb 2 hónapig autóztam jogsi nélkül, és izzadtam mint örömlány a templomban, mikor megláttam a sünöket.
szinte el sem hiszem, h mostmár végre van jogsim, de legalább merek teljesen egyedül vezetni, csak legyen aki navigál :D tájékozódásból elég béna vagyok, a megszokott utakon jól nyomom, de ismeretlen helyen még bizonytalan vagyok.
furcsa amúgy, hogy elsőre meglett a jogsid így, nekem meg sokadszorra... az élet igazságtalan.
Eleinte kevésbé forgalmas helyre (és időben) menj ki, aztán ahogy egyre biztosabban megy, mehetsz a húzósabb helyekre.
(Budapesten van pár hely ahol nagyon rossz vezetni, kezdésnek a külső, kevésbé forgalmas részeket ajánlom!)
nem tudom honnan veszed, h bemagolom a dolgokat. nekem nagyon fontos, hogy a gyakorlatban csináljam a dolgokat, az elmélethez nem vagyok olyan okos mint pl te :P
vezess sokat, lesz rutinod.
lehet, h szarul tájékozódom, de sok balesetveszélyes helyzetet kivédtem már. nem baj, az én bajom még orvosolható GPS-sel :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!