Az autósoknak nehéz lenne bal lábbal fékezgetni?
Azt mondta ismerősöm, annyira hozzászoktak az emberek, hogy ballal kuplung jobbal, gáz, fék, mert így tanulták ezt szokták meg, hogy ha bal lábbal kellene fékezni, akkor nem tudnák jól nyomni, meg kellően érzékelni a pedált.
Igaz ez? Próbálta már valaki, hogy baal lábbal fékezget valaki vezetésnél?
Én próbáltam, mikor elszállt az alapjáratom, és egyfolytában a gázon kellett tartani a jobb lában, hogy ne álljon le a motor.
Hát elég érdekes volt, mit mondjak. Direkt próbáltam nagyon finoman fékezni, de olyan volt, mintha satuféket nyomnék. A lábammal pedig azt éreztem, hogy alig érek a pedálhoz, közbe majdnem lefejeltem a szélvédőt :D
A másik mikor először vezettem automataváltósat, és nem gondoltam át , hogy most mi van, hülye fejemmel azt gondoltam, hogy minden pedálra egy láb jut :D :D
Az is satufékre sikerült.
Nekem az oktatóm még tanította is amikor tanultam vezetni. Autómosás után ugyanis meg kell szárítani a féket.
A legegyszerűbben ezt úgy teheted meg, hogy kihalt részen felgyorsítasz, majd ballal fék, jobbal gáz, és így játszasz. Néhány fékezés után már egész jól megszárad a fék, lehet menni forgalomba.
A bal lábad nyílván hozzá van szokva az erőteljesebb, és nagyobb utat bejáró kuplunghoz. De ha gyakorlod, simán meg lehet szokni.
Az autóversenyzők pl alapból így vezetnek autót, hogy ballal fék, jobbal gáz, mert ott a nagy tempó miatt nincs idő "váltogatni" a lábat.
Én szoktam néha ballal fékezni, amikor intenzíven autózok.
Elősször, meg még párszor utána, elég nagyot bólintott az autó mikor beleálltam ballal, de ha az ember tudatosan játszik ezzel akkor hozzá lehet szokni, és ugyan olyan szépeket lehet fékezni mint jobbal. Mondjuk csak akkor van értelme, hogy ha egy nagyobb ívű kanyarba tempósan beesel, és nem váltasz vissza, hanem csak ballal rápöccintesz fékre, közben a gázt picit elveszed.
Egyébként nem igaz, a versenyzők mind két lábukat használják fékezésre, intenzív lassításkor pl mindíg jobbal fékezne, bal a kuplungon, jobb sarok pedig gázon (látsd duplakuplung).
Gyakorold!
Csak ne délután fél 5-kor a körúton :)
Ha gyakorolnád simán menne. Ahogy már írták: először hajlamos satuzni az ember, de tanulható mint minden.
Pár óra vezetés után már egész jól lehet adagolni a féket ballal is.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!