Várakozni tilos táblát a menetirány szerinti jobboldalon mennyivel előtte kell kihelyezni? Lehet olyan, hogy csak az utca végén van kihelyezve a Várakozni tilos tábla, de visszafelé érvényes? El kell gyalogolnom az utca végéig a parkolásról?
Lehet, de akkor lesz egy párja is az utca elején.
Kereszteződés után 5 méterrel, addig pedig senki semmilyen címszóval nem dekkolhatja be a hulladák vackát.
Olyan meg nincs, hogy visszafelé érvényes, viszont lehetett már korábban is egy tábla, csak nem tetszett komolyan venni, valamiért időközben feloldódott a hatálya, és így újra le kellett rakni.
Megpróbálom feltenni a képet, ha az unokáim jönnek segíteni.
Lefényképeztem, es nagyon fel vagyok háborodva. Békásmegyeren a csarnoktól mentem egy szervíz-parkoló úton, majd letettem az autót a többi autó közé, míg a postára mentem. Kijövet (kb fél óra, még a közértbe is mentem,) elvitték az autóm. A Közteresek szerint az utca végén volt egy Várakozni tilos tábla visszafelé nutató nyíllal. Visszamentem a helyszínre, sehol nincs előjelző tábla, de még az épület falán sem, ami a Tescóé.
Nem vagyok békási, ritkán megyek arra, csak a posta miatt mentem most is. Honnan kellett volna tudnom, hogy van egy visszafele mutató tábla?
"Várakozni tilos tábla visszafelé nutató nyíllal."
Ilyen nincs. Valamit nagyon benéztél.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!