Kezdőoldal » Közlekedés » Közlekedésbiztonság » Párhuzamos parkolásnál hogy...

Párhuzamos parkolásnál hogy lehetek gyorsabban biztos abban, hogy amikor már "visszaszedem" a kormányt, akkor az autó elejével nem "söpröm le" az előttem parkoló autó hátulját?

Figyelt kérdés
Már túlvagyok kb. 5-600 párhuzamos parkoláson egyedül, nyilván az első 10 még eltartott 5-10 percig is, a mostaniak már csak 10-20 másodperces rutinműveletek (barátnőm irigykedik is, amikor mellettem ül:D), és szerencsére egyetlen egy alkalommal sem csináltam semmilyen karcolást. Az megvan, hogy szorosan melléállok az előttem lévő autónak, hátramenet, elkezdek tolatni, majd elkezdem erősen alászedni (megfelelő szög esetén pedig egyenesbe teszem, rövid autó esetén szinte ez semennyi ideig se tart, ha hosszabb autót vezetek, akkor nyilván más szög az ideális). Közben figyelem a bal visszapillantót, hogy az utcán nem jönnek-e, illetve a jobb visszapillantót, hogy az autóm oldala (majd később a tükre) ne érhessen hozzá az előttem álló autóhoz. A bal visszapillantóban amikor meglátom a járdaszegélyt, elkezdem visszaszedni a kormányt. Na de az autónak, amit vezetek van egy motorházteteje, honnan lehet tutira tudni, hogy az nem érhet hozzá az előttem álló autóhoz. Ilyenkor - emiatt - mindig nagyon lelassítok, néha meg is állok, gyorsan kiszállok, és megnézem, és látom, hogy simán be fog férni, és folytatom a manővert - de honnan tudhatom megállás, és kiszállás nélkül, hogy 700 sikeres beparkolás után a 701.-nél sem lesz ilyen probléma? (Feltételezzük, hogy most a parkolóhely az úttest jobb oldalán van, nyilván fordítva vannak az irányok, ha egy egyirányú utcában a bal oldalra állok.)

jún. 24. 16:04
 1/6 anonim ***** válasza:

Ha jó technikával csinálod, akkor képtelenség nekimenni.

1. Nem szorosan állsz mellé, de nem is túl távol.

2. Centimétermenetben addig tolatsz hátra, míg kb. a hátsó üléssor egy vonalba nem kerül annak az autónak a végével, ami mögé beállnál. Innen már nem is kell azt figyelned.

3. Centimétermenetben jobbra alászeded és addig fordulsz, amíg meg nem látod a padkát a bal tükörben.

4. Egyenesbe szeded, és addig tolatsz, amíg a bal hátsó sarkad nem kerül egy vonalban a hátsó kocsi bal szélével.

5. Befordítod egyenesbe.

Ha íg teszel, biztosan nem ütközöl egyikkel sem.

jún. 24. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:

Köszi, kb. ugyanígy csinálom, nyilván a nem szoros és nem is túl távol relatív, kb. 30-40cm van a kettőnk tükre, és ezáltal 50-55cm távolság a 2 autó között, amikor melléállok.

A 4-5. pontnál van a bizonytalanságom, hogy attól, hogy hátul "stimmel" a sztori (mert tényleg tök jól a járda mellé kerülök, kb. 5-15cm távolságra, az a mázlimtól és attól függ, mennyire parkolt szépen a mögöttem lévő), honnan tudhatom, hogy elől is stimmelni fog, és az autóm eleje tényleg esélytelen, hogy hozzáérjen az előttem lévő autóhoz.

Ha tegyük fel, nem egy rövid orrú autót vezetek, hanem egy nagyon hosszú orrút, változik bármelyik ponton a helyes technika?

jún. 24. 16:21
 3/6 A kérdező kommentje:
Még érdekesség, merőlegesnél előre valahogy egyáltalán nem akar menni a parkolás, nem találom meg az ívet, hátrafelé viszont simán megy, de egyáltalán nem úgy, ahogy az oktató tanította. :D Hanem kb. 45 fokos szöggel kicsit a hely elé állok, és úgy kezdem el visszaszedni a kormányt, és figyelem a 2 tükröt, meg az autó elejét, hogyha szűkebb az utca, le ne söpörjem a másik sorban lévő autók egyikét sem. De simán menni szokott az is, illetve kiállni meg sokkal könnyebb, ha nem tolatva, hanem előremenetben kell elindulni.
jún. 24. 16:25
 4/6 anonim ***** válasza:
Személyautónál a kerék mindig elől van. A motortér lehet akár 8 méteres is, a kerék akkor is csak 40-50 (akárhány) centi.
jún. 24. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

Jobb hátsó háromszög ablakot nézed. Kicsit túlmész az előtted parkoló hátulján. Megindulsz hátrafelé. Amikor a háromszög ablakban meglátod a melletted álló hátuljának a bal szélét, alászeded a kormányt.


Folytatod a tolatást, közben átnézel a bal visszapillantóba. Amikor a közepén megjelenik a parkolóhely mögött álló autó eleje, akkor egyenesbe szeded a kormányt.


Folytatod a tolatást. Nézed a jobb visszapillantó tükör szélét. Amikor a melletted álló hátulján kicsit túlmész a tükörrel, akkor alászeded a kormányt.


Folytatod a tolatást. Amikor a szegéllyel párhuzamban van az autó megállsz és rögzíted a kocsit.


Betolattál.


Én így tanultam. Ennek a kisebb-nagyobb variációi lehetségesek az autó méreteitől függően. Például van aki a tükör széle helyett az ablaktörlő lapátot nézi. Vagy például nem akkor szedi alá, amikor a mögötte állót középen látja a tükörben, hanem előbb vagy később. Tapasztald ki, hogy az autóddal mi működik a legjobban.

jún. 24. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

Nincs ilyen általános dolog, hogy valamit nézni kellene. Mivel minden autó, minden helyzet más.

Különböző autókon más a tengelytáv (tehát a fordulási ív), más távolságra van az első tengely az autó orrától. Az autókon különböző méretűek és elhelyezkedésűek az ablakok. A tükör bárhogy be lehet állítva, te különböző helyzetben lehetsz hozzá képest, különböző autók esetén. Ezért egy ablakban, egy tükörben teljesen más időpontokban tűnnek fel dolgok.

Csakis olyan dolgok léteznek, amit egy bizonyos autó esetén tudsz figyelni. De még az se hótziher, mert ha előbbre vagy hajolva az ülésben, akkor nem ugyanakkor látod meg az adott dolgot, mint ha hátra vagy dőlve.

Szóval, csak az van, hogy "érezni" kell az autót. Vagy magasra állítani az ülést, hogy lásd az autó orrát, és ehhez képest csak keveset kelljen hozzágondolni.

Azt mondjuk nem értem, hogy miért állsz ilyen közel ahhoz az autóhoz, ami mögé beállsz, plusz még párhuzamosan is. Csak nehezíted a saját dolgodat. Én eleve úgy állok meg (ha nem jönnek mögöttem, akiket el akarok engedni), hogy a másik autóhoz képest egy szögben legyek, és ebből a helyzetből máris tudjak bemenni a parkolóhelyre.

jún. 27. 05:44
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!